Aktuális

Prosti miatt verte agyon egy budapesti hostel vendégét a kanadai óriás

Bors

2019. december 3. kedd 08:30

Görögországból utazott hazánkba a 2017-ben Pesten agyonvert turista családja, hogy szemtől szemben vonják kérdőre azt a fiatalt, aki néhány ütéssel örökre lerendezte szerettüket.

A VIII. ke­rületben álló hostel kínai tulajdonban állt, a vádlott kanadai, az áldozat görög, a szemtanúk japánok, németek és hollandok. Az ügy egyetlen magyar résztvevője az a prostituált, aki miatt valójában kialakult a végzetesnek bizonyuló balhé.

A 25 éves kanadai Thomas a párjával utazgatott Európában, a férfi pedig a hajnali italozás után 2017. június 3-án egy józsefvárosi hostelben összeszólalkozott egy görög turistával, aki szintén ott szállt meg. Az 56 éves Dimitriosz éppen a szolgáltatásokon vitázott össze a hölggyel, a kanadai férfi pedig ebbe avatkozott bele, amikor a zárt ajtót feltörve brutálisan helybenhagyta a görögöt.

Aztán az épület előterében földre vitte, és egy rúgással és taposással valósággal kivégezte. A vérengzés után a kanadai csupán egy nyomkövetőt kapott a lábára, az idejét sokáig egy lakásban tölthette. Végül az előkészítő ülésen a halált okozó testi sértés minősítés emberölés­re változott. Az álom, hogy az ügyészség részéről eredetileg ajánlott három és fél évvel évvel megúszhatja, azonnal elszállt, és a bilincs is kattant a kezén.

– A legutóbbi tárgyalásra el­utazott az áldozat családja. A testvére elmondta, hogy borzasztóan megviselték őket a történtek, hiszen a hozzájuk legközelebb álló személyt veszítették el, akivel nem sokkal előtte még együtt ünnepeltek. Nehéz, de felszabadító érzés volt az elkövető szemébe nézniük. Sokat számított az is, hogy immár bilincsben látták azt, aki szétzilálta a családjukat – mesélte a Borsnak az áldozat családját képviselő dr. Tran Dániel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066074_auto_resized.jpg
origo.hu

Levetkőzött Nádai Anikó, megmutatta a testét - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686033010
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065894_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Feljelentették a Pöttyös Túró Rudi gyártóját, mert egyes termékekben nincs is túró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067889_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Meghalt a börtönben a 20 éven át Moszkvának kémkedő FBI-ügynök

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064258_auto_resized.jpg
ripost.hu

Júniusi kínai horoszkóp: sorsfordító napok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686033010
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065546_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 6.: a Nyilas új útra talál, a Halakat az intuíciója vezeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686033010
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686033010
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064004_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Néhány órája örökre elaludt” – gyászol Molnár Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686033010
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát