Horror Oroszországban - a gonosz nagymama mindenkivel végzett, aki nem volt neki szimpatikus

Horror Oroszországban - a gonosz nagymama mindenkivel végzett, aki nem volt neki szimpatikus

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 03. 18:00
A rendőrség állítólag emberi szerveket talált a hűtőjében.
Bors

A 80 éves ősz hajú orosz néni eddigi feltételezések szerint három emberrel végzett. Egy nyolcéves kislányt, egy ismerősét és egy ottani lakót ölt meg. Majd a szerveiket a hűtőben tárolta. Az indéték meglehetősen furcsa, egyszerűen nem voltak neki szimpatikusak az áldozatai.

A rendőrség már egy ideje figyelte Sofya Mikhailovnát, miután emberi testrészeket találtak a környékbeli sikátorokban, amelyek a közelben található lakótömb lakójához tartoztak. Egy bejelentés nyomán házkutatási paranccsal a kézben átvizsgálták a rendőrök az idős nő lakását.

A néni hűtőjében hatalmas meglepetésre további emberi testrészeket találtak a hatóságok. Egy Khabarovszk városában élő tanú elmondta a rendőrségre hivatkozva, hogy megalapozott nyomok és beszámolók alapján a néni az emberi húsból kocsonyát is készített. 

– Furcsa volt, hogy annak ellenére hogy mogorva néni volt, gyakran és vidáman főzőcskézett, mindig húsételeket készített. Sőt, itt a házban is megkínált belőle mindenkit. Nem tudjuk, hogy az most emberből volt készítve vagy sem – meséli a nő.

– Véres késeket találtak a nő lakásán, ezeket még vizsgáljuk. Korábban hentesként dolgozott a néni, és bevallotta hogy tíz éve megölt egy nyolcéves kislányt, aki egy fagylalttal összekente a nő ruháját. Továbbá beismerte, hogy egy női ismerősét is megölte, akivel nem igazán jött ki – mondta a rendőrség szóvivője.

A gyanúsított férje, 2005 nyarán hunyt el, három gyermekük született, akikkel évek óta nem tartja a kapcsolatot. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.