Városi legenda – Évekig cipelte magával kisfia agyát Arányi Lajos

Városi legenda – Évekig cipelte magával kisfia agyát Arányi Lajos

patológia
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 29. 10:30
25 évig élt fia holttestével a magyar patológia atyja, miután sosem tudta feldolgozni Zolika halálát. A hatéves fiú testét maga balzsamozta be, ami olyan jól sikerült, hogy 1862 óta egyben van a gyermek múmiája.
BoBe

Bár már két gyermek édesapja volt, egyiküket sem várta olyan szeretettel Arányi Lajos (1812–1887), mint Zolika születését. „Ennyire sem Ár­pádnak, sem Hortenziának nem örültem, s ezt ekkora csemő ko­rában szeretem már, mivel előbbi gyermekeim nem büszkélkedhetnek” – vallott nyers őszinteséggel naplójában az orvos, aki, mint a korban szokás volt, mindent részletesen feljegyzett Zolika születése után is.

Ám olthatatlan atyai szeretetét hamarosan a keserűség, kétségbeesett gyász kellett, hogy felváltsa. A kisfiú 1857-ben, az első születésnapján le­esett valahogy az asztalról, a fejét pedig beverte, és onnantól fogva – mint Arányi feljegyezte – „agyalágyulttá vált”. A kisfiú még öt évet élt, de epilepsziás rohamok gyötörték, míg bele nem halt a betegségbe.

Kertjéből adott hozzá különböző füveket

Arányi Lajos a magyar patológia atyja, igazi úttörője, aki hazánkban elsőként kezelte tudományként a kórbonctant. Saját balzsamozási eljárást dolgozott ki, amivel Ferenc József elsőszülött lányát, Zsófia főhercegnőt, gróf Széchenyi István és Wesselényi Miklós testét is kezelte. A bizarr eljárás egy százórás, arzénsavas, kálioldatos áztatással indult, a fejet külön 12 órán át borszeszes oldattal kezelte, sőt a kertjéből füveket is adott hozzá. De alapos, precíz szakember volt.

„Arányi nagy művész volt a balzsamozásban s nem elégedett meg a tetem injectiojával, hanem ki is festette az arcot, a szemhé­jak alá pedig kagylóhéjat szo­kott volt tenni, hogy a szemhéj be ne süppedjen” – írta az orvosról egy kollégája, Magyary-Kossa Gyula.

Elveszett az agya a háborúk után

A feljegyzésekből kiderül, Zolika úgy beverte a fejét esés közben, hogy vérömleny alakult ki benne. Ezért kínozták a rohamok is rö­vidke életében. Onnantól kezdve a doktor még huszonöt évig élt a fiú tetemével. Inget adott rá, fodros nadrágot, mintás bársonyruhába öltöztette. A tetem derekát zsinórral kötötte át, lábszárára vastag gyapjúharisnyát, lábára bőrcipőt húzott. Ma már hihetetlen, de akkoriban a test őrizgetése sem volt meghökkentő szokás.

Arányi Lajos a haláláig, még további huszonöt éven át a dolgozószobájában „tárolta” fiát, az íróasztala mellett, ahol beszélt hozzá, mindent meg­osztott vele. Azt máig ho­mály fedi, pontosan mi történt Zolika agyával: a balzsamozás során eltávolította, majd éveken át hordta magával a tudományos előadásaira, demonstrációs eszközként használva, ám a világháborúk alatt, Arányi halála után a szerv elveszett, és azóta sem került elő.

Egy ideig még őrizte a testet a család

Arányi családja az orvos halála után még sokáig nem vált meg Zolika testétől, 1926-ban azonban a városligeti Iparcsarnoknak adták. A kiállítást Horthy Miklós kormányzó nyitotta meg. Itt a kórbonctan lehengerlő példájaként mutatták be a Törvényszéki Orvostani Intézet kiállítási részlegében. 1969 után a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumhoz került a test, ami egy apróbb restauráláson is átesett. Itt az is kiderült Zolika múmiájáról, hogy a haját olajfesték fedte, és hogy rendkívül jó állapotban van az egész tetem. További vizsgálatoknak nem tudták alávetni, mert ülő helyzete miatt túl ma­gas, hogy CT-vel is megvizsgálják.

Az 1926-os megnyitó után a nagyközönség 2015-ben láthatta újra Arányi Zolika múmiá­ját a Természettudományi Mú­zeum Múmiavilág című kiállításán. Azóta a Semmelweis Mú­zeum őrzi a halhatatlan gyermeket, saját üvegkoporsóban ül, elzártan a kíváncsi szemek elől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.