A múlt heti, idegenbeli 1-1-es döntetlen után a Groupama Arénában 4-0-ra kapott ki a Ferencváros, amely így 5-1-es összesítéssel veszítette el a párharcot, és az Európa-liga-selejtező play off-körében folytathatja nemzetközi kupaszereplését. A hazai vereség utáni sajtótájékoztatón Rebrov arról beszélt, hogy az első félidőben még jól játszottak, és ha gólra tudják váltani a helyzeteiket, akkor más lett volna a mérkőzés képe. A vendégek második találata azonban - amely a 47. percben született - megpecsételte a sorsukat.
A sebesség döntötte el a párharcot, nagyon magas szinten játszott a Dinamo, ez egy másik gyorsasági szint volt, amit mutatott ellenfelünk
- idézte a Ferencváros honlapja az ukrán szakembert, aki megköszönte játékosainak "a küzdését", a szurkolóknak pedig "a csodálatos buzdítást".
Kiemelte: nagyon készültek a meccsre, ám nehéz feladatuk volt, hiszen a horvát rivális erős nyomás alá helyezte csapatát.
Miha Blazic, a Ferencváros védője hangsúlyozta: el kell fogadniuk, hogy most vereséget szenvedtek, és azon minél előbb tovább kell lépniük, hogy már a következő feladatra tudjanak készülni és koncentrálni.
"Tudjuk, mik azok a hibák, amiket elkövettünk, az elkövetkezendő napok feladata, hogy ezeket kijavítsuk. Most regenerálódunk és tanulunk a hibáinkból, ám még mielőtt az EL-selejtezőkörre készülnénk, a bajnokságban kell helyt állnunk" - emelte ki.
A bajnokságban címvédő Ferencváros az OTP Bank Liga első és második fordulójában is elhalasztotta mérkőzését, így szombaton az újonc Kaposvár elleni hazai találkozóval mutatkozik be a 2019-20-as idényben.
A Ferencváros az El-selejtezőjének negyedik, utolsó körében az izraeli Makkabi Tel-Avivval vagy a litván FK Suduvával találkozik. Múlt csütörtökön a litván együttes vendégként nyert 2-1-re. Rebrov együttese az első mérkőzést jövő csütörtökön idegenben, a visszavágót egy héttel később hazai pályán vívja, a párharc győztese bejut a csoportkörbe. A Dinamo Zagreb a BL-ben a főtáblára kerülésért a norvég Rosenborggal mérkőzik meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.