Napi 9 ollót használ el a birkafrizurákra János

Napi 9 ollót használ el a birkafrizurákra János

Guinness Rekord
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 31. 17:00
Nyolc óra alatt 50 birkát is megkopaszt Marton János.
Bors

Tizenhat éve, egészen pontosan 2003. április 26-án állította fel a kézi birkanyírás Guinness-rekordját Marton Já­nos. A most nyolcvanéves hódmezővásárhelyi férfi reggel 9-től délután 5-ig kilenc ollót használt el, ötven birkát nyírt meg, és egy birkát 872 ollócsettintéssel szabadított meg a bundá­jától.

– Mindenre pontosan emlékszem – mondta Jani bácsi a Borsnak. – A Hód-Mezőgazda Rt.-nél dolgoztam, és a titkárnő perfekt angol volt. Ő volt a koordinátor, ő intézett mindent. Bejelentkeztünk Angliába, ahonnan egy hét múlva elküldték a szabályzatot, majd a teljesítés után, július végén már a kezemben is volt a tanúsítvány, ami kellett – emlékezett.

Később felmerült, hogy javíthatna a csúcson, de aztán lebeszélték róla, mondván, saját magával ne versenyezzen.  

– A birkanyírással nem hagytam fel. Kell a fogóember, de tizenöt-húsz perc alatt most is végzek eggyel, és egy nap alatt huszonöt-harmincat is bevállalok. Időnként még az állatorvosnak tanuló unokám is elkísér. Éppen ma is megyek valakihez dolgozni. És ragaszkodom a kézi nyíráshoz – mondta Jani bácsi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.