Inárcsi vérfürdő: Pszichiáter dönt az ámokfutó Attila jövőjéről

Inárcsi vérfürdő: Pszichiáter dönt az ámokfutó Attila jövőjéről

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 02. 10:30
<p>Az utolsó szalmaszálba is kapaszkodni próbál az inárcsi családsegítő munkatársával kegyetlen brutalitással végző Cs. Attila, meglehet, hogy csak a pszichiáter mentheti meg őt a börtöntől.</p>
Bors

Végéhez közeledik Cs. Attila pere, a férfi tavaly júliusban egy késsel gyilkolta meg az inárcsi családsegítő szociális munkását, T. Andreát. Az ámokfutó családapa már számos verzióval előállt, először beismerte tettét, majd módosította vallomását, mondván: T. Andrea iratokat vágott hozzá, ezután összeszólalkoztak, majd ő előkapta a kést, hogy saját magával vé­gezzen. Andrea ekkor felé ugrott, ő pedig megszédült, és – ahogy fogalmazott – „sajnos” nyakon szúrta a családsegítőt.

Andrea nyakán viszont két szúrás volt, és egyébként sem tűnik életszerűnek, amit Attila mondott. A bíró a szörnyű helyszíni fotókra hivatkozva elmondta, hogy az iroda leginkább egy disznóvágás helyszínére hasonlított.

Azt a szakértői vélemények alapján kell tisztázni, hogy Attila épelméjű-e vagy sem. Jövő csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszéken meghallgatják a pszichiáter és pszichológus szakértőt, ezek után ítélet várható. Amennyiben Cs. Attila épelméjű, súlyos börtönbüntetés vár rá, ellenkező esetben felmentés és kényszergyógykezelés következik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.