Kissé túlzottan komolyan vette vallási elhivatottságát a 69 éves Patricia Hill. A nővérként dolgozó nőt mindenki békés igazhívőnek hitte, hiszen rendszeresen látogatta a templomot, és még a vasárnapi iskolában is tanított.
Férjével viszont nem volt felhőtlen a viszonya, az elmúlt évtizedekben már kétszer elváltak. A nő viszont remélte, hogy harmadjára minden megoldódik, de állítása szerint már korábban is félt tőle, hogy más az értékrendjük.
Patricia korábban már többször talált pornográf felvételeket a férje eldugott holmijai között, azokat rendre kidobálta. Férje a kertjükben lévő faházban szeretett hódolni szenvedélyének, ám a nő itt is rajtakapta. A legutolsó alkalommal annyira felháborodott, hogy be is adta a válókeresetet. Férje azonban kikönyörögte, hogy adjon egy újabb esélyt, és többé nem néz felnőtt filmeket.
A nő hitt neki, de hamarosan újból rajtakapta. Amikor ráparancsolt, hogy azonnal hagyja el a házat, a férfi nem volt hajlandó. Patricia erre válaszul bement a család pisztolyáért, majd visszatérve fejbe lőtte férjét.
A nő a tárgyaláson azt mondta, olyan volt, mintha az ördög lett volna jelen abban a sufniban, ahol férje pornót nézett. Ennek ellenére állítja, hogy véletlenül lőtte le, valójában csak rá akart ijeszteni. 16 év börtönbüntetésre ítélték gyilkosságért, ami az ő korábban jó eséllyel életfogytiglani büntetésnek is tekinthető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.