Alabamában vádat emeltek egy nő ellen, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

Alabamában vádat emeltek egy nő ellen, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 28. 09:50
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek egy nő ellen az Egyesült Államok déli részén fekvő Alabama államban, mert várandós állapota ellenére összeverekedett egy másik nővel, majd haslövés következtében elveszítette a magzatot - jelentette az AL.com című alabamai hírportál.
MTI

Az Egyesült Államok déli tagállamának egyik megyei vádesküdtszéke a 27 éves Marshae Jones ellen emelt vádat a meg nem született gyermeke halálában játszott feltételezett szerepe miatt. Jones ugyanis olyan vitát kezdett egy másik nővel, amely verekedésbe torkollott, és a másik nő ekkor önvédelemből hasba lőtte őt. A vita azon folyt, hogy ki a gyerek apja.

Az eset tavaly decemberben történt, a Birmingham melletti Pleasant Grove városkában. Jones öthónapos terhes volt, és egy bolt előtt az utcán keveredett vitába egy másik nővel. "A vitát a gyermeket váró nő kezdeményezte, és nem is hagyta abba, s ennek következtében halt meg a meg nem született baba" - mondta el a történteket az AL.com újságírójának Danny Reid, a városka rendőrségének hadnagya. Elmondása szerint a másik nő, Ebony Jemison csak önvédelemből lőtt, ezért a gyermekét elveszítő asszonyt nem lehet a lövöldözés áldozatának tekinteni. "A nyomozás bizonyította, hogy a lövöldözés egyetlen igazi áldozata a magzat volt" - mondta a hadnagy.

Az alabamai törvények értelmében emberölésnek minősül, ha valaki gondatlanságból más halálát okozza. A gondatlanságból elkövetett emberölésért húsz évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki.     A nyomozás elején a terhes nőt hasba lövő, 23 éves Ebony Jemisonnak is azzal kellett számolnia, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelnek ellene vádat, a vádesküdtszék azonban úgy döntött, önvédelemből húzta meg ravaszt, ezért nem emeltek ellene vádat.

Alabamában - ahol nemrégiben szavazták meg az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét - a gyermeket váró nők a fogantatás pillanatától kezdve felelősséggel tartoznak a magzat életéért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.