Hétköznapi hősök - Kongóban minden nap küzdelem az életért

Hétköznapi hősök - Kongóban minden nap küzdelem az életért

Afrika
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 12. 16:00
<p>Tizenöt önkéntes épített házat Afrikában egy családnak. A misszióban részt vevőknek minden lelki erejükre szükségük volt, hogy túléljék a megrázó hétköznapokat, és feldolgozzák az elképesztő szegénységet amivel talál­koztak.</p>
BoBe

Legtöbbünk számára szerencsére elképzelhetetlen, hogy milyen lehet ivóvíz nélkül vagy annak tudatában élni, hogy bármelyik nap kilakoltathatnak a lakásunkból. Sajnos Kongóban ez mindennapos, ahogy a szegénység és a nyomor is. Az Afrikáért Alapítvány önkéntesei a cseppet sem barátságos helyszínre repültek, hogy segítsenek egy tízfős családon. 

– A világon körülbelül egymilliárdan élnek nyomornegyedekben. Az Afrikáért Alapítvány 17 éve foglalkozik Magyarország és a Kongói Demokratikus Köztársaság kapcsolatainak építésével – kezdte a Vasárnapi Borsnak Hamvas Bálint, az alapítvány ügyvezetője.

– Egy kiszolgáltatott családdal vettük fel a kapcsolatot egy éve, mert kilakoltatták őket. Mama Alphonsine-nak meghalt a férje, két lányával és hét unokájával került az utcára. A Teremtsünk Biztos Lakhatást program keretein belül közösségi adománygyűjtés segítségével fel tudtunk építeni a családnak egy házat – folytatta a vezető. A kongói telepeken megszokott, hogy egy kútból hordják a vizet az összetákolt házakba, a szemét áll a poros földutakon. A megélhetés nagyon nehéz, alig van munka, a legtöbben faszénnel kereskednek vagy prostitúcióval szereznek egy kis pénzt. A program célja, hogy ne csak egy házat építsenek a családnak, hanem a jövőben is segítsék a megélhetésüket. 

– Bárki jelentkezhet önkéntesnek, ha megfelel az előírásoknak és a feltételeknek, vállalja, hogy a hazaérkezése után is tartja a kapcsolatot az embe­rekkel és átadja mindenkinek a kint látottakat – mondta az ügyvezető.

Az alapítvány egyébként már üzemeltet egy árvaházat és egy iskolát is, ahol a fejlődést és tanulást biztosítják. Emellett egy klinikát is szeretnének elindítani, ahol minden erőfeszítésükkel harcolni fognak a kint tomboló vírusok ellen. 

– Mielőtt elindultunk, itthon gyűjtöttünk ruhákat, amiket kivihettünk Kongóba. Mama Al­phon­sine egy használtruha-boltot szeretne nyitni, és ehhez segítettük hozzá. Az iskolában előadást szerveztünk a gyerekeknek, ami az alapszintű megtaka­rítási praktikákat mutatta meg. Mindenünket ott hagytuk volna legszívesebben. Ez egy borzasztó lelki trauma, látni és érezni azt a fajta szegénységet – vette át a szót könnyes szemmel dr. Maczkó Hajnalka önkéntes. A csapat tagja egyébként a ValóVilág legfiatalabb nyertese, VV Milo, vagyis Milovan Gyukin is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.