Bankot robbantott hétfő este Lisa és Szandi: a műsor történetének rekordnyereményét, 14 190 000 forintot vitték el, melyet nemes célra költenek.
A pénz a legjobb helyre került, a két barátnő ugyanis több éve gyerekeknek, iskoláknak szervez fejlesztőprogramokat.
– Korábban egy munkahelyen dolgoztunk, aztán nagyon jóban lettünk, és megtaláltuk a közös célt: tenni a gyerekekért, a mosolyukért, a boldogágukért úgy, hogy élményeket adunk nekik – meséli a Borsnak Szandi, aki a barátnőjével úgy érkezett a műsorba, hogy ha nyernek, a pénzt mindenképp jó ügyre használják fel.
Lisa és Szandi pedagógiai foglalkozásokat, közösségfejlesztő és ifjúságvédelmi programokat szervez, amelyek a gyerekek készségeit fejlesztik, miközben olyan tulajdonságokat sajátítanak el, melyek később a jövőjüket szolgálják.
– A műsorba is egy fesztiválbusz makettjével érkeztünk, és most a nyereményből egy valódi buszt veszünk, mert erre van szükségünk ahhoz, hogy az ország több pontjára is eljuthassunk a csapatunkkal. A módszereinkkel segítünk a gyerekeknek a társas kapcsolataikban, az iskolai életükben. Ezekre a képességekre, készségekre később, felnőttkorukban nagy szükségük lesz – mondja Szandi, aki egyetlen történettel összefoglalta, miért vállalták ezt a küldetést.
– Egy ötéves kislány életében először nálunk indult futóversenyen, és aznap este kaptunk az anyukájától egy fotót, amelyen a gyerek az éremmel a nyakában aludt el, mert a díj akkora boldogságot jelentett számára, hogy még éjszakára sem akarta levenni. Azóta futóedzésekre jár, és sportoló szeretne lenni. Ezek a pillanatok megerősítenek abban, hogy a gyermekeknek mekkora szükségük van motivációra, élményre és játékra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.