Bezárja borbárját verseny idején a világbajnok

Bezárja borbárját verseny idején a világbajnok

bor
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 21. 13:30
Bors

Földházi Zsófia, az UTE világ- és Európa-bajnok öttusázója még csak 25 éves, de már gondol arra az időre, mi lesz akkor, ha befejezi a pályafutását. Az ősszel diplomázik a Budapesti Gazdasági Egyetemen, időközben pedig megnyitotta One chance nevű borbárját.

Edzőjével, Képes Gergellyel közösen működtetik a helyet, amely a megnyitás óta eltelt egy hónapban családok és baráti társaságok népszerű találkozási helyévé vált, születésnapokat és legénybúcsúkat is tartanak itt.

– Egyelőre az öttusa az első az életemben, és csak annyit foglalkozunk a bárral, amennyi az edzések mellett az időnkbe belefér. Amikor edzőtáborba vagy versenyre utazom, zárva vagyunk, mert semmit sem akarok kiadni a kezemből – magyarázza Zsófi. A hely híre szájhagyomány útján terjed, de már most annyi foglalást kapnak, hogy alig győzik. – Én a bor szerelmese vagyok, ami egy villányi borásztól ered. Jelenleg 62 fajta szerepel a készletünkben, és ezzel a mennyiséggel egyes borbárokat is megelőzünk. Az a célom, hogy terjesszem a borkultúrát, megismertessem a kiváló magyar borászok termékeit. A vendégek választása társaságfüggő, de van egy édes vörösborfajta, amit nagyon szeretnek – mondja Zsófi.

Amíg a kiváló öttusázó a szeptemberi budapesti világbajnokságra és a jövő évi tokiói olimpiára készül, csak kikapcsolódásként foglalkozik a vendéglátással, ám később, ha több ideje lesz, szeretné továbbfejleszteni a bárt.

– A papírmunkát Gergő végzi, én az áruforgalmat intézem. Azzal pedig, hogy vele vágtam bele a bár működtetésébe, állandó edzői kontroll alá helyeztem magam, de ezt nem bánom – teszi hozzá nevetve.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.