5 év a vállalási idő
A családvédelmi akcióterv keretén belül a gépkocsi-támogatás mellett az egyik legnagyobb érdeklődés a babaváró támogatást lengi körül. Nem is csoda, hiszen a fiatal párok úgy juthatnak pénzhez, hogy abból semmit sem kell törleszteniük, ha rövid időn belül 3 gyereket vállalnak. A támogatást idén július 1-jétől egészen 2022. december 31-éig igényelhetik azok a házaspárok, ahol a feleség 18–40 év közötti, és gyermeket szeretnének. A pároknak 5 évük van arra, hogy világra hozzák első gyermeküket.
– Azoknak a pároknak nem kell elkezdeniük a babaváró támogatás kölcsönének törlesztését, akik július 1-jét követően, a várandósság tizenkettedik hete után igénylik a támogatást. Ebben az esetben ugyanis a bankok három évre felfüggesztik a visszafizetést, ha pedig ez idő alatt megszületik a második gyerek is, akkor további három évig nem kell törleszteni, ráadásul a tőketartozás harminc százalékát el is engedik. Ha pedig a következő hároméves időszakban a pár harmadik gyermeke is világra jön, akkor a teljes tartozást elengedik – mondják a szakértők. Tehát a gyermekek megszületése után 3 évig nem kell foglalkozniuk a pénz visszafizetésével, ami nagy könnyebbség a családoknak.
50 ezer havonta
Ennek a kölcsönnek nem lesznek szigorú jövedelmi feltételei, mivel maximálisan is legfeljebb 50 ezer forint lehet a törlesztőrészlete a húszéves futamidő mellett. Végre nem okoz gondot a hitelfelvétel, még alacsony fizetés mellett sem: akár 100 ezer forintos nettó jövedelemmel is megkapható a támogatás. Leginkább azoknak éri meg az igénylés, akik három gyermeket terveznek, hiszen így a teljes tartozást elengedik. Ebben az esetben mondhatjuk azt, hogy a családok 10 millió forintos támogatást kapnak. A kisebb családosoknak jó hír, hogy már az első gyerek megszületése után a teljes hátralévő futamidőre eltörlik a kamatot, tehát csak a felvett összeget kell törleszteni.
A támogatás elbírálásakor a július elseje után született, vagy még úton lévő vér szerinti és örökbe fogadott gyereket lehet figyelembe venni. A kedvezmények a magzat 12 hetes kora után igényelhetők.
– A gyermektelen pároknál nem vizsgálják a korábbi házasságok számát, de ha az egyik félnek van már gyermeke, akkor a támogatás csak akkor igényelhető, ha a házaspár legalább egyik tagjának ez az első házassága – figyelmeztet a szakértő.
Segíteni kell az elindulásban
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Novák Katalin korábban azt mondta, hogy a magyar fiatalok családcentrikusak, de sokan az anyagi biztonság hiánya miatt nem fognak bele a családalapításba. A demográfusok is azt vallják, hogy Magyarországon családközpontú emberek élnek, a fiatalok gyermekekre vágynak, és házasságban szeretnének élni. Átlagosan két gyermeket terveznek, ám jelenleg 200 fiatalnak átlagosan 149 gyermeke születik meg. A vágyak tehát egyelőre nem teljesülnek maradéktalanul, vagyis segíteni kell az akadályok lebontásában őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.