Kis híján halálra éheztették a vegán szülők öthónapos babájukat

Kis híján halálra éheztették a vegán szülők öthónapos babájukat

vegán
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 17. 14:00
Már napok óta nem sírt, beestek a szemei, letargikus volt és a bordái is kilátszódtak annak a kisbabának, akit az utolsó pillanatban mentettek meg a floridai gyermekvédelmi központ munkatársai.
Bors

Julia French (20) édesanya és Robert Buskey (31) édesapa vegán étrenden élnek, és azt gondolták, hogy ugyanez lesz az étrendje a frissen megszületett kisfiuknak is. A gyermekük születésénél ezt meg is beszéltek a gyerekorvossal. A doki akkor azt javasolta a szülőknek, hogy a kicsi étrendjét mindenképpen vegyék komolyan, és felírt egy speciális étrend-kiegészítőt is, amit adagolni kellett volna, ezt azonban elhalasztották a szülők. Helyette az interneten találtak egy burgonyából készült táplálékkiegészítőt, ezt adták neki nap mint nap.

A Mirror beszámolójából nem derül ki, hogy végül hogy derült fény arra, hogy a kisfiúval ilyen rosszul bánnak, mindössze az bizonyos, hogy a kicsit gyakorlatilag a halál torkából mentették meg az illetékesek. Az ügyben megkezdett nyomozást vezető tiszt, Laurent Watson azt nyilatkozta, hogy még soha nem látott gyermeket, aki ennyire közel lett volna a halálhoz. 

A Floridai Gyermek- és Családügyi Minisztérium illetékesei szerint a kicsi nyilvánvalóan alultáplált volt, a szülőket gondatlan veszélyeztetés vádjával helyezték előzetes letartóztatásba. A kisfiú a hírek szerint jobban van, minden esélye meg van arra, hogy egészséges gyermek, majd felnőtt váljon belőle.

(Mirror)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.