Újabb szerencsés olvasóink kezdhetik az új évet milliomosként – köszönhetően Bors Kapitánynak, hűségüknek és szerencséjüknek. A jóképű pénzosztó bombasztikus ünnepi játékán péntekig négyszer 1 millió forint talált gazdára, az utolsó millió pedig tegnap délelőtt.
Legújabb nyertesünk a 76 éves dunavarsányi nyugdíjas, Nagy Barnabásné lett. A volt társadalombiztosítási ügyintéző a korábban hivatásos katonaként szolgáló férjével együtt, meghitt családi otthonában fogadta tegnap a jó hírrel érkező kollégánkat.
– El sem hiszem, Bors-milliomosként kezdjük az új évet! Korábban már nyertem a Borstól 100 ezer forintot, és egy külső akkumulátort is. Mindennap vesszük a lapot, mindent elolvasunk a férjemmel – mesélte Ilona, aki ottjártunkkor már a tyúkhúslevest készítette karácsonyra.
A volt tiszti lakásban évtizedek óta él boldogságban a pár, itt nevelték fel gyermeküket, unokájuk Németországban él. Az évek alatt azonban kissé lelakták az otthonukat, így nem is jöhetett volna jobbkor Bors Kapitány kincsesládájának tartalma.
– Nemrég romlott el a tévénk, úgyhogy azt biztos vennünk kell, de ami ennél is fontosabb: egy nagy festés ráférne már a lakásra, illetve az egyik szobára egy tatarozás. Ott sajnos igen rossz állapotban van a plafon – magyarázta a nyugdíjas házaspár.
Ilona néni hatalmas szerencséjével véget is ért öthetes ünnepi játékunk, amelyben elképesztő mennyiségű boríték érkezett be szerkesztőségünkbe. Hűséges olvasóink azonban tudják, hogy Bors Kapitány hamarosan visszatér – ládájában értékes nyereményekkel. Addig is a jóképű pénzosztó boldog ünnepeket kíván mindenkinek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.