Taroltak a magyar táncosok Olaszországban

Taroltak a magyar táncosok Olaszországban

Európa-bajnok
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 17. 09:30
R.K.

Újfent vitték a prímet a magyarok az úgynevezett fit-kid táncműfajban, amely az akrobatika, a talajtorna és a ritmikus gimnasztika elemeit vegyíti táncmozdulatokkal. A Csongrádi Victoria Fitness SE versenyzői ezúttal Olaszországban, a bibionei Európa-bajnokságon mérettették meg magukat, ahol 10 ország több mint 200 versenyzője indult.

– Túlzás nélkül állíthatom, hogy idén is a legjobbak között voltunk. Két aranyérmet és egy ezüstöt szereztünk, csapatban pedig harmadikak lettünk – büszkélkedett a Borsnak a lányok edzője, Kádas Kálmán.

– Bede Flóra második lett a korosztályában, Kozma Bettina első, míg Bede Réka zsinórban harmadszorra nyerte el az Európa-bajnoki címet. Utóbbi még csak 17 éves, de az egyik legnagyobb tehetség a a sportágban – újságolta Kádas. A lányok nem bízzák el ma­gukat, további koreográfiákkal készülnek, hogy jövőre is le­nyűgözzék a zsűrit és a közönséget.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.