7.Beverley Allitt
A fekete angyal rémnéven ismertté vált nő 1991-ben, 16 éves korában egy lincolnshire-i kórház gyermekosztályán kezdett dolgozni. Összesen négy, néhány hetes kisbabával végzett, úgy, hogy méreginjekciót adott be, természetes halálnak álcázva a történteket. Münchausen-szindrómában szenvedett. Miután lebukott, az egész gyermekosztályt bezárták, harminc évet ült a rácsok mögött.
* * *
6.Seema Gavit és Renuka Shinde
Az indiai testvérpár néhány kisgyereket toborzott, és arra kényszerítette őket, hogy kolduljanak nekik. Éheztették, kínozták az áldozataikat, aki pedig szembeszállt velük, annak a fejét szó szerint szétverték. Összesen kilenc gyereket gyilkoltak meg. Tetteikért 2001-ben halálra ítélték őket.
* * *
5.Griselda Blanco
A kolumbiai Kokainkirálynő gyermekprostituáltként kezdte, és állítólag már 11 évesen gyilkolt. Később belekeveredett a drogok világába, majd belépett a hírhedt Medellín-kartellbe, ahol a csúcsra tört. Miamiból irányította a csempészést, a bandaháborúk során pedig több mint kétszáz embert öletett meg. A férjeinek sem kegyelmezett. Végül elkapták, de csak három gyilkosság ügyében tudtak vádat emelni ellene, az ügy pedig később összeomlott. Griseldát így visszatoloncolták Kolumbiába, ahol két fegyveres végzett vele.
* * *
4.Theresa Knorr
A kaliforniai nő 1964-ben lelőtte első férjét, mert azt hitte, hogy megcsalja, de önvédelemre hivatkozott, így megúszta. Összesen hat gyereket szült. Skizofréniában szenvedett, és úgy gondolta, a három lánya elveszi a szépségét. Fiai segítségével ezért kínozni kezdte őket: cigarettacsikket nyomott el a testükön, verte, vagdosta a tinilányokat. A két idősebbiket halálig gyötörte, a holttestüket pedig felismerhetetlenné tette. A legfiatalabb lányának végül sikerült lebuktatnia. Knorr megúszta tényleges életfogytiglanival.
* * *
3. Jancsó Ladányi Piroska
A fiatal lány 1934-ben született Törökszentmiklóson. Vonzódott a saját neméhez, így kislányokkal kezdett ismerkedni. 19 évesen követte el az első gyilkosságot. A 11 esztendős Komáromi Marikát a házukba csalta, ahol megölte, majd fajtalankodott a holttestével. Végül egy kútba dobta, amelyben a nyomozók később öt kislány maradványait találták meg. Tettéért halálbüntetést kapott.
* * *
2.Rosemary West
A brit nő a 70-es években prostituáltként dolgozott, nimfomániás és biszexuális volt. Ez hozta össze férjével, Frederick Westtel is. A házaspár összesen tizenkét fiatal lánnyal végzett brutális kegyetlenséggel: miután elrabolták őket, levágták a lábujjaikat, hogy ne szökhessenek el, majd napokon át erőszakolták és verték áldozataikat. Végül a holttesteket feldarabolták és elrejtették. Rosemary a saját lányát is meggyilkolta, mert félt, hogy lebuktatja. Élete végéig börtönben marad.
* * *
1.Ilse Koch
A Buchenwaldi boszorkány a náci pártban szolgált, a koncentrációs tábor vezetőjeként kegyetlensége még a társait is megdöbbentette. Szadista és nimfomániás volt. Rendszeresen korbácsoltatta a rabokat, és olyan is előfordult, hogy németjuhász kutyákat uszított terhes nőkre. Rajongott a tetszetős tetoválásokért: megnyúzta a rabokat, az áldozatok bőréből pedig használati tárgyakat készíttetett. Mindezek ellenére megúszta életfogytiglani kényszermunkával. 1967-ben felakasztotta magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.