Közös sírba, zokogó rokonaik körében helyezték örök nyugalomra a várpalotai gyilkosság két áldozatát, a kétéves Gergőkét és édesanyját, P. Enikőt. Mint ismeretes: alig két hete volt barátja mészárolta le a családanyát és kisfiát. Bár a gyilkos mindent feldúlt, hamarosan kiderült, hogy nem rablógyilkosság történt. B. Zsolt előbb megfojtotta Enikőt, majd leszúrta Gergőt, és elmenekült. A gyászoló rokonok azóta sem képesek feldolgozni a történteket, szinte összeroppantak a fájdalomtól.
– A kedvenc ruhájukban temették el őket. Az unokámat olyanban, mintha csak a bölcsődébe menne. Közös sírban fekszenek, egyértelmű volt, hogy ez csak így lehet – mondta könnyeivel küszködve Ica, a kis Gergő nagymamája. Az asszony elárulta, hogy a szertartás után újabb megpróbáltatás vár rájuk, vissza kell még egyszer térniük abba a házba, amit a leginkább szeretnének elkerülni: oda, ahol a gyilkosság történt.
– A történtek után már egyszer vissza kellett mennünk, most még egyszer. A régi tulajdonosok szerencsére visszaveszik a házat, ezután pedig soha többé nem akarunk a környékre, de még a városba sem menni – mondta a megtört nagymama.
A gyilkos, B. Zsolt azóta előzetesben ül, korábban már mindent beismert.
– Kedden tett egy újabb vallomást, de ebben csupán megerősítette azt, amit már korábban is bevallott. Azt, hogy miért tette, a mai napig nem tudni, erre majd a további vizsgálatok adhatnak választ – mondta a férfi kirendelt védője, dr. Polgár Péter. – Most kezdi felfogni, mit is tett, mi is történt aznap. Pszichológus foglalkozik vele bent – tette hozzá a védő.
Családjával azóta sem találkozhatott, az ügy ilyen korai szakaszában nem jelölhettek ki hivatalos kapcsolattartót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.