Guller Zoltán elmondta, hogy a vissza nem térítendő, hazai forrásból nyújtott támogatások célja, hogy a turizmus, vendéglátás továbbra is a magyar gazdaság húzóágazata legyen. Hozzátette, hogy több mint 1500 pályázat érkezett, ezért megemelték a támogatási keretet.
Ismertetése szerint a következő két évben több mint 80 milliárd forintból fejlesztik a szálláshelyeket. Országszerte a vidéki panziók több mint kétharmada - több mint 700 panzió - újul meg, és emellett a három kiemelt turisztikai térségben, a balatoniban, a soproniban és a tokajiban 16 szállodafejlesztés lesz, és 27 új szálláshely is létrejön az országban.
Guller Zoltán elmondta, hogy a 2017-ben indított Kisfaludy-program keretében 2030-ig 300 milliárd forintot használhatnak fel a projektekre, a mostani eredményhirdetés az első ütem zárása. Megemlítette azt is, a Magyar Fejlesztési Bank Kisfaludy-hitelkonstrukciója kedvező kamatokkal segíti a beruházások finanszírozását.
Farkas Dávid, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a fejlesztések elsődleges céljának nevezte, hogy a turizmus nemzetgazdasági hozzájárulása 2030-ra a GDP 16 százaléka legyen, és a vendégéjszakák száma az országban 50 millióra bővüljön.
A sajtótájékoztató végén Guller Zoltán a pilisszentkereszti Kislugas Panzió és Vendéglő vezetőjének átadta az elnyert pályázatról szóló támogatói levelet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.