Kiegyensúlyozottnak és kiszámíthatónak nevezte a Magyarország és Oroszország közötti kapcsolatot Orbán Viktor miniszterelnök kedden Moszkvában a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való tárgyalása előtt.
A kormányfő a Kremlben az őt fogadó orosz elnök társaságában örömét fejezte ki, hogy idén is megtartják kétoldalú találkozójukat. „Az önnel való találkozónak nagy jelentősége van a magyar politikában, hiszen fontos partnerei vagyunk egymásnak” – mondta Vlagyimir Putyinnak.
Évek óta kiszámítható kereskedelmi partner
Magyarországnak szüksége van a kiszámítható partnerekre, és örülök annak, hogy évek óta kiegyensúlyozott és kiszámítható a két ország közötti kapcsolat – fogalmazott Orbán Viktor.
– Azt nem mondhatni – folytatta a miniszterelnök –, hogy a nemzetközi környezet mindig kedvező lett volna az együttműködéshez, de „a kedvezőtlen dolgok arra valók, hogy legyőzzük őket”, és ez végül is sikerült, mert hiába esett vissza a két ország közötti kereskedelem a szankciók következtében, sikerült megfordítani a tendenciákat.
Hanyatlásból sikerült emelkedésre váltani
A miniszterenök elmondta, hogy azzal a szándékkal érkezett Moszkvába Vlagyimir Putyinhoz, hogy megköszönje az elmúlt években végzett munkát – amellyel a hanyatlást sikerült emelkedésre változtatni –, és hogy a fejlődésnek további távlatokat nyissanak a kereskedelemben, a beruházásokban, az energetikában, a mezőgazdaságban és a kultúrában.
Magyarország Oroszország egyik kulcspartnere Európában, a kétoldalú kapcsolatok sokoldalúan fejlődnek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben üdvözölte Orbán Viktor miniszterelnököt.
Nőttek a beruházások
Vlagyimir Putyin méltatta, hogy a kétoldalú kapcsolatok mind a kormányközi bizottság, mind a régiók szintjén jól működnek. Rámutatott arra, hogy a kereskedelmi forgalom pozitív tendenciát mutatott tavaly, 25 százalékkal nőtt, s idén, az első fél évben is ugyanennyivel bővült. Az orosz elnök szerint a kölcsönös beruházások szintje elérte a mintegy egymilliárd dollárt, és további befektetésekre van kilátás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.