Szappanoperába illő fordulatot vett az ázsiai Nagy Ő című műsor. A korábban Magyarországon is vetített reality vietnami verzióját nyáron kezdték vetíteni, a gyönyörű hölgyek a sármőr Quoc Trung kegyeiért harcolnak egymással.
Bár rendszerint ármánykodás és ellenségeskedés zajlik a férfi kegyeiért versengő lányok között, ezúttal valami igazán váratlan történt! Quoc hetente búcsút vesz egy hölgytől, ezúttal Minh Thu nem kapott rózsát, azaz ő esett ki. Ám lány nem bánta a döntést!
Azért jelentkeztem ebbe a műsorba, hogy rám találjon a szerelem. Így is lett, de nem téged szeretlek, sajnálom
– vallotta be a nő a Nagy Őnek.
A kiesett Minh ezután a többi lány közé lépett, egyenesen a könnyeivel küszködő Truc Nhuhoz. Ugyanis éppen rá célzott, mikor azt mondta: szerelmes lett. Minh ezután megkérte a könnyekig meghatott Trucot, menjen vele haza.
Truc átölelte, majd némi hezitálás után odalépett a férfihoz, és közölte vele, hogy bármilyen jól érezte magát vele, vissza kell adnia a rózsát. Quoc azt mondta, a lány meg fogja bánni a döntést, és többször megkérdezte tőle, biztos-e a váratlan elhatározásban.
A lány könnyes szemmel hálálkodott neki, amiért különlegesnek érezhette magát mellette, de utána azt mondta, végső soron a szívére kell hallgatnia. Ezután visszaadta a rózsáját férfinak, és sietve, kézenfogva távozott a stúdióból két nő, hátrahagyva a leesett állú Quocot.
A románc további sorsa egyelőre kérdéses, ugyanis a műsor producerei szerint a lány a szerelmi vallomás ellenére a villában marad. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy a továbbiakban is Quoc kegyeiért fog küzdeni, az ígéretek szerint a vietnami nézők az elkövetkező epizódokban tudják majd meg, beteljesül-e a két lány szerelme.
(via Vulture)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.