Az igazi Da Vinci-kód: anyja helyett szerelme siratta Jézust?

Dan Brown Da Vinci-kódja - no meg persze az abból készült film és folytatásai - elképesztő hatással voltak a művészeti rejtélyek szerelmeseire: amellett, hogy a rajongók egyre-másra keresték fel a könyv helyszíneit az abban megemlített jelek után kutatva, rengetegen kezdtek el titkos összefüggéseket keresni az elmúlt évszázadok legnagyobb alkotásaiban. Ezek az alkotások pedig igen sok esetben valóban rejtettek-rejtenek titkos üzeneteket. Leonardo például zenét és miniatűr kódokat helyezett el leghíresebb műveiben, míg Michelangelo Sixtus-kápolnát díszítő freskójában több orvos is anatómiai metszeteket fedezett fel.

Most újabb rejtélyek nyomába eredünk - amik akár egy újabb Da Vinci-kód alapjait is adhatnák.

Anyja helyett szerelme siratja Jézust

A művészettörténet egyik legismertebb szobra Michelangelo Pietája. A Szűz Mária kezei közt tartott halott Jézus figurája sokak emlékezetébe beleégett. Pár művészettörténész szerint azonban valami nagyon nem stimmel a szoborral. 

Az egyik legfeltűnőbb dolog, hogy Mária - annak ellenére, hogy Jézus anyja - nem nagyon néz ki idősebbnek saját fiánál. Ez azonban még a kor idealizáló ábrázolásmódjával megmagyarázható. Cinzia Chiari művészettörténész szerint azonban sokkal valószínűbb, hogy a szobor Mária Magdolnát ábrázolja - akit sokan nem csak Jézus női követőjeként, de szerelmeként, feleségeként is számon tartanak. Ezt erősíti meg az a terrakotta modell is, ami 2010-ben került elő, és amiből kiderül: Michelangelo eredetileg egy kis szárnyas Kupidó-figurát is tervezett a jelenetre. És ugyan mit keresne a szerelem görög istene egy anyát és fiát ábrázoló szobron? Sokkal több keresnivalója van egy gyászoló nő és elhunyt kedvese mellett - érveltek.

Élethű koponya hozta a frászt a belépőkre

Alighanem a művészettörténet egyik legfurább képe - ha a XX./XXI. századi műalkotásokat nem számítjuk - Hans Holbein Követek című műve. A barokk festmény sokaknak ismerős lehet, már csak a kép előterében elhelyezkedő fura paca miatt is, ami nem más, mint egy végletekig eltorzított koponya.

Felmerül a kérdés: miért érezte úgy a festő, hogy odafessen a két - nem mellesleg életnagyságú - figura elé egy ilyen torz formát? Az egész bizonyos szempontból egy játék: ha ugyanis meredek szögben alulról nézzük a képet, a koponya visszanyeri "eredeti" formáját. Sőt, majdhogynem "leugrik" a képről. Egyszerű technikai dicsekvés lenne ez a festő részéről?

Sokan úgy vélik, a kép eredetileg egy olyan lépcsőfordulóban függött, ahol először igen meredek szögben pillanthatták meg az odaérkezők - azaz először nem is vettek észre mást, csak egy koponyát, ami már-már valósághűen kiugrott a fal síkjából, és egyenesen a lépcsőn felsétálókra nézett. Azért lássuk be: ez elég rémisztő lehetett.

Maga a technika amúgy elég elterjedt volt ebben az időben: az úgynevezett anamorfózis első megjelenését (micsoda véletlen!) Leonardo da Vincihez vezetik vissza. Az ő két vázlatrajtát tartják az első ilyen ábrázolásoknak, amiket ha megfelelő látószög alól (de csakis onnan!) veszünk szemügyre, akkor az egyik egy csecsemőfejet, a másik egy szemet ábrázol.