Megszólalt a Fővárosi Törvényszék Pásztor Anna majdnem késelésével kapcsolatban

Megszólalt a Fővárosi Törvényszék Pásztor Anna majdnem késelésével kapcsolatban

Pásztor Anna
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 07. 15:40
Bors

Amint arról a Borsban beszámoltunk: fegyveres, civil ruhás rendőrök kísérték tegnap a Budai Központi Kerületi Bíróságra a gyanúsítottat. A 72 órás fogva tartása ugyanis lejárt, és a bíróságnak kellett döntenie az előzetes fogva tartásáról.

A férfit délután fél egykor hívták be a tárgyalóterembe, és délután három óráig várt az eredményre, ami végül az lett, hogy elrendelték az előzetes letartóztatását, ez első körben harminc nap lehet. Mint Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, a döntés indoka a bűnismétlés veszélye.

A nagydarab, tetovált férfit bilincsben vezették ki a teremből. A „rajongó” arcán nem látszott semmiféle megbánás, érdeklődve, kissé ingerülten hallgatta a nyomozókat a továbbiakról.

A Fővárosi Törvényszék az előzetes fogvatartás megindoklására közleményt adott ki:

„A rendelkezésre álló adatok szerint P. J. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017 novemberében személyes Facebook-profilján keresztül felvette a kapcsolatot a sértettel, akinek 2018 februárjától rendszeresen, visszatérően, a sértett kifejezett tiltakozása ellenére olyan üzeneteket küldött, amelyekben bántalmazást helyezett kilátásba, fenyegette. Amikor a sértett a gyanúsítottprofilját letiltotta, blokkolta, akkor az új profilt alkotva a fenyegetéseket tovább folytatta, majd üzenetben jelezte a sértettnek, hogy az augusztus 3-i koncertjén megkeresi. A gyanúsított augusztus 3-án a koncertre elment, és a beléptetésnél – a biztonsági szolgálatot kijátszva – a cipőjében egy piros nyelű bicskát becsempészett. Amikor észlelte, hogy az előzetes figyelmeztetés hatására a biztonsági szolgálat őt észrevette, felsőjét átcserélve próbált meg előlük elrejtőzni. A biztonsági szolgálat tagjai a helyszínre érkező rendőrökkel együttműködve a gyanúsítottat a cselekmény folytatásában, illetve az esetleges támadásban megakadályozták” – áll a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.