A két világháború közti Magyarország leghíresebb, filmbe illő zálogházi rablása Valentin Miksa nevéhez fűződik. Hű társa, egy kutya miatt a nyomozók körében csak Kutyás Valentinként hírhedtté vált kasszafúró betöréseiről legendák keringtek a 30-as évek Magyarországán.
Kutyás Valentinhez hasonlóan a gazdasági válság miatt ékszerektől roskadozó kecskeméti zálogházról is legendák szóltak akkoriban, a betörőkirály pedig eldöntötte, hogy kirabolja. Időt és pénzt nem sajnált, megvásárolta a szomszédos földszintes házat, és precíz tervet készített: az udvaron keresztül alagutat ás, majd alulról hatol be a zálogház páncéltermébe. „Becsületesen”, lépésről lépésre dolgozott, arra pedig gondosan figyelt, hogy senki se fogjon gyanút. Ezért az alagút építésekor kiásott földet a saját kamrájában tárolta, amely így szépen lassan teljesen megtelt, ezért a szobát és a konyhát is fel kellett használni erre a célra – írja Szabó László, a Kék fény legendás műsorvezetője a Bűnügyi Múzeum című könyvében.
Kutyás Valentin ördögi tervébe nem is csúszott hiba, minden óramű pontossággal működött. A betörés után négy zsák ékszerrel és az akkor hírhedt prostituáltnak számító Bagós Micivel az oldalán autóval indultak Olaszországba.
A szerencse azonban elfogyott útközben. Már majdnem Tarvisiónál jártak, amikor lerobbant a kocsi. Valentin egy közeli faluban próbált meg szerelőt keríteni. Miközben Bagós Mici az autónál várakozott, valaki arra jött, és felajánlotta, hogy segít. Ekkor azonban felbukkant egy csendőr, és meglátta, hogy a hátsó ülésen kinyílt az egyik ékszerrel teli zsák szája. A tökéletes bűnténynek így befellegzett, Kutyás Valentint pedig tíz év börtönre ítélték. A rácsok mögötti élet nem volt neki újdonság, korábban már többször is elítélték. Ahogy mondani szokták: többet ült, mint állt.
A 30-as évek másik legendás bűnözője, Horváth „Menyus” Menyhért még Valentinnél is nagyobb ügyekben vett részt. A korabeli újságok szerint az „elegáns és kedves” szélhámos pénzhamisítással is foglalkozott. Kolozsváron, banki hivatalnokként kezdte pályafutását, később pedig már Bécsben adta ki magát dél-amerikai nagykövetnek. Volt, hogy a budapesti mellett négy ország rendőrsége kereste, végül Pozsonyban csípték nyakon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.