Az elképesztő eset Budapest XVIII. kerületében történt a pestszentlőrinci bolhapiac parkolójában. A 64 éves H. László vásárolni érkezett, de autójával úgy állt meg a járda szélén, hogy amikor nyitva hagyta a kocsija ajtaját, a gyalogosok már nem tudtak elférni. Ez okozta végül a tragédiát - melyről csütörtökön számoltunk be. Egy 76 éves férfi a feleségével sétált arra, szerettek volna bejutni a piacra, de az ajtótól nem tudtak elmenni. Ekkor vitatkozni kezdtek a sofőrrel.
– A bácsi szidalmazni kezdte a sofőrt, hogy miért oda parkolt, miért nem csukja be az ajtót? Dulakodni kezdtek, de azt nem láttam pontosan, hogy a sofőr lökte-e meg az idős férfit vagy dulakodás közben esett-e el, de annyi biztos, hogy szegény beverte a fejét a betonba. Aztán nem kelt fel – elevenítette fel a történteket a Borsnak az eset egyik szemtanúja.
Az idős ember súlyos sérülést szenvedett a fején. A helyszínen még egy nappal később, ottjártunkkor is látszott a vérnyom, ahol feküdt. A mentőt egy biztonsági őr hívta ki. Sokáig próbálták újraéleszteni a sérültet, azonban már nem tért magához, szerda reggelre a kórházban elhunyt.
A Bors úgy tudja, a parkoló eközben teljesen üres volt, azaz H. László lényegében bárhová állhatott volna. Állítólag azért állt fel mégis épp a járdára, pont olyan szögben, mert ott volt árnyék.
A környékbeliek azóta is értetlenül állnak a sofőr agresszív reakciója előtt. – Hihetetlen, hogy miért nem lehetett egyszerűen becsukni a kocsiajtót és elengedni a házaspárt? Semmi tisztelet nem volt benne. Ezzel a férfi tönkretette több család életét, és az egész a bácsi feleségének szeme láttára történt. Így oldotta meg a konfliktust. Most ülhet börtönben – csóválta a fejét a Borsnak az egyik vásárló.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság H. Lászlót halált okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezért alapesetben két-, de akár nyolcévi börtönt is kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.