Kicsik a kifutón – Divatbemutatót kaptak a gyerekek

Kicsik a kifutón – Divatbemutatót kaptak a gyerekek

gyermekek
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 02. 11:00
Szinte teljes titokban tartották meg Magyarország első kicsiknek rendezett divatbemutatóját. Pedig mehetett bárki, bármely országból.
Bors

Ezekből a gyerekekből egyszer még modell lesz. Olyan történt Budapesten, ami még sosem: kifejezetten gyerekeknek szerveztek divatbemutatót, ahová nemcsak Magyarországról, ha­nem a világ minden tájáról vártak jelentkezőket. Így aztán tizenkilenc ország képviselője érkezett a Kids Fashion Week World rendezvényre, többek között Ro­mániából, Mongóliából, Oroszországból, Albániából.

A kicsik számára pedig nagy nevű tervezők, dizájnerek készítettek ruhákat, nem csoda, ha némelyik ruhaköltemény ára az 1500 eurót – átszámítva körülbelül félmillió forint – is elérte.

A csúcspont egyértelműen az volt, amikor a gyerekek saját hazájuk népviseletét idéző ruhában mehettek végig a kifutón. Az esemény azonban valamiért nem kapott reklámot, így bármennyire is figyelemreméltó, teljesen elsikkadt.

– A résztvevők háromtól tizennyolc évesig jöhettek, de hangsúlyozottan nem versenyt akartunk. Inkább egy lehetőséget a ma­gyar gyerekeknek, hogy érvénye­sülhessenek. Nem mindenki en­gedheti meg magának anyagilag, hogy a gyermekét egy külföldi cas­tingra ne­vezze, még ha a kicsit már egészen korán érdekelni is kezdi a divat, a kifutók világa.

De ide bátran jöhettek. Nagyon sok kül­földi partnerem is volt, orosz, in­diai terve­zők, akik Londonban, Pá­rizsban, Milánóban lépnek fel, de ide is szívesen jöttek. És mivel sok gyerek érkezett kül­földről, a kultúrák egyesítéséről is szólt a dolog, amiből sze­retnék hagyományt létrehozni – mondta a Borsnak az eseményt szervező Kovács Lili. Végül több mint 60 gyerekmodell szerepelt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.