Egyre jobban telefonfüggők a britek – Hasonló a helyzet velünk is?

Egyre jobban telefonfüggők a britek – Hasonló a helyzet velünk is?

telefonfüggő
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 29. 16:00
Bors

Mint a kábítószer, úgy hat a britekre az okostelefon, és valószínűleg ez a trend a magyar felhasználókkal is.

A britek átlagosan naponta 27-szer ellenőrzik az újdonságokat telefonjukon, ami azt jelenti, hogy egy évben közel 10 ezer alkalommal nézik meg a mobiljukat. Az igazán függők képesek napi 16 órán keresztül lógni a telefonjukon.

A britek 15 százaléka negyedóránként legalább egyszer ellenőrzi a telefonját. Egyharmaduk saját maga is bevallja, hogy a szokás rabjává vált, egyszerűen telefonfüggő. Ráadásul az emberek túlnyomó többsége a mobilt karnyújtásnyi távolságra tartja magától egész nap.

Az Egyesült Királyság egyik vezető telefonos hirdetői marketing cége, a Textlocal felmérése szerint öt éve a britek 63 százaléka rendelkezett okostelefonnal, jelenleg 85 százalékuk, 2023-ban pedig már 93 százalékuknak lesz ilyen készülékük – adott hírt róla a Daily Star.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy a fő funkció, a telefonhívás és fogadás egyre kevésbé fontos és használt funkció ezeknél a készülékeknél. Kevesebbet beszélünk, egyre többet netezünk. Tíz emberből csupán hatan kezdeményeznek telefonhívást a készülékükről naponta.

A felhasználók 92 százaléka használja készülékét sms-re, 91 százalékuk fotókészítésére, 86 százalékuk e-mailekre.

Naponta a brit felhasználók 60 százaléka használ üzenetküldő platformot, 75 százalékuk netezik, 67 százalékuk ellenőrzi a közösségi médiát, és 61 százalékuk küld sms-t.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.