Aktuális

Egyetlen bunkó beszólás hosszú évekre tönkretette a fiatal lány életét

Bors

Létrehozva: 2018.06.17.

Alighanem sokan átérezhetjük annak a 23 éves lánynak a történetét, aki saját szerelme kritikája miatt évekig képtelen volt mosollyal az arcán tükörbe nézni.

A fiatal lány története azért egészen elkeserítő, mert ha jobban belegondolunk, semmi extrém nincs benne: egyszerűen arról szól, mennyire sérülékenyek vagyunk - és nem csak tiniként.

Scarlett Skinner épp egy klubban bulizott, amikor akkori barátja egyetlen mondattal évekre lerombolta az önbizalmát. A srác ugyanis a brit lány szemébe nézett, és közölte vele: az emberek kinevetik, ezért jobb lenne, ha nem venne fel többé rövidnadrágot vagy rövid szoknyát, mert látszik a narancsbőre a lába hátsó felén. Majd elhangzott a "kegyelemdöfés": persze mindezt csak Scarlett érdekében mondja...

Noha a bunkó barátot nem sokkal később kidobta, a tizenéves Scarlett önbizalma akkor annyira megrendült, hogy négy évig nem volt hajlandó ezt követően rövidben járni. Sőt, hogy a dolog még rosszabb legyen, rákapott a lehető legegészségtelenebb kajákra.

Scarlett Skinner ✨ (@scarlettskinner) által megosztott bejegyzés,

"Sülteket ettem reggelire, egy csomó gyorskaját, édességeket - és az önbecsülésem mélyponton volt. Elrejtőztem. Teljesen megváltozott az öltözködésem. Egyszer csak észrevettem, hogy minden egyes ruhám hosszúujjú, hosszú aljú, magasnyakú. Soha nem éreztem magam szexinek vagy csinosnak. Arra is emlékszem, sosme éreztem magam jól, ha ettem, ennek ellenére ettem. Egyszerűen megnyugtató volt otthon ülni, filmeket nézni és nassolni" - magyarázta a Surrey-ben élő fiatal a Mirrornak.

Scarlett Skinner ✨ (@scarlettskinner) által megosztott bejegyzés,

Az sem állította meg, hogy hetente legalább kétszer volt beteg - ugyanis annyira sűrűn nassolt, hogy egyszerűen nem hagyott időt pihenni a gyomrának.

Aztán egyszer lefotózta magát fehérneműben - a végeredmény pedig teljesen kiakasztotta. Ekkor jött rá: azonnal változtatnia kell. "Nem hittem a szememnek. Rosszul voltam a látványtól."

Scarlett Skinner ✨ (@scarlettskinner) által megosztott bejegyzés,

Egészségesen - boldogan

Scarlett azonnal diétába és edzésekbe kezdett, miután saját fotója láttán összeszedte magát. "Épp akkor voltam harmadéves az egyetemen, és tele voltam feszültséggel, de az edzések után, amikor láttam, hogy eredményt érek el, sokkal boldogabb lettem."

Scarlett Skinner ✨ (@scarlettskinner) által megosztott bejegyzés,

Mára beállt a menetrend. Noha nem sanyargatja magát brutál edzésekkel, igyekszik egészségesen élni. "Hetente durván ötször ugrom le edzeni, emellett beiktattam pár egyszerű változást az életemben. Például, ha tehetem, inkább sétálok, ahelyett, hogy buszra szállnék" - árulta el.

Scarlett Skinner ✨ (@scarlettskinner) által megosztott bejegyzés,

Mi a konklúzió? Scarlett felnőtt életének kezdetét egyetlen végtelenül bunkó beszólás tette tönkre - méghozzá olyasvalaki szájából, akinek a leginkább kellett volna támogatnia őt. A fiatal lány csak hosszú évekkel később, önerejéből talált vissza önmagához. De visszatalált!

Scarlett Skinner ✨ (@scarlettskinner) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715009418
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715009418
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715009418
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715009418
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715009418
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/PqG3u2u3P8hNcGTt8KR53PLMMTXYY0PB4Z93c6pUfFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZjdhNjcyMTAzNjQ5MTE5OGMyOGVkYzE0YzdkZDI3.jpg
Aktuális

Horror Salzburgban: kocsival hajtottak át egy fiatal magyar férfin - hihetetlen, mi történt