Félreértés miatt kapcsolták le ezt a szexi ittas vezetőt

Félreértés miatt kapcsolták le ezt a szexi ittas vezetőt

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 03. 20:30
Bors

Ashley Morrow munka után kora hajnalban tartott hazafelé, mikor feltűnt a rendőröknek. Nem vezetési stílusa miatt állították meg, csupán az volt a furcsa, hogy miért nő vezeti az autót, amikor a biztosítás – szerintük– férfi névre szól.

Kötelező biztosítás Angliában

Angliában nem csak az autóra kötik a biztosítást, hanem a sofőrre is, ezért sem ülhet a volán mögött kizárólag az, akinek a nevére szól az adott kocsi kötelező biztosítása. Ezt nagyon komolyan veszik az ottani hatóságok és sok százezer forintnak megfelelő pénzbírságot, valamint az autó elkobzását vonja maga után, ha valakit rajtakapnak.

Morrow félrehúzódott és készségesen elmagyarázta a rendőröknek, hogy az Ashley női név is, igaz elég ritka. Ezzel még nem is lett volna gond, további is engedték volna, ha nem árad tömény alkoholszag az autóból. Az éjszakai szórakozóhelyen dolgozó fiatal lánynak így meg kellett fújnia a szondát, ami 44 mg alkohol szintet mutatott a megengedett 35 mg helyett – tudta meg a Mirror

ASHLEY MORROW (@ashleymorrowxo) által megosztott bejegyzés,

Morrow-t, aki idén januárban szerezte meg jogosítványát, egy évre eltiltották a vezetéstől és 60 ezer forintnyi pénzbírságot is ki kellett fizetnie. Azt nyilatkozta: tanult a hibájából, és soha többé nem ül volán mögé, ha ivott, akkor sem, ha biztos benne, hogy jóval kevesebbet fogyasztott a megengedett mennyiségnél.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.