Terrorhullámot hoz magával a migráció

Terrorhullámot hoz magával a migráció

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 07. 06:00
Bors

Egy éve történt az Európát megrázó stockholmi merénylet. A teherautóval a vásárlóutcán végighajtó 39 éves üzbég Rakhmat Akilov az Iszlám Állam tagja volt, Stockholmban élt.

Tette öt halálos áldozatot követelt. Rövid időn belül ez volt a negyedik, halottakat és sebesülteket követelő terrortámadás Európában.

A szörnyű eset előtt már két évvel Orbán Viktor a Parlamentben a migráció ellen érvelt, mert az hatalmas veszély forrása:  

– Hatványozottan növekvő ter­rorveszélyt jelent, növeli a bű­nözés esélyét. Ahol sok bevándorló van, ott több a lopás, a bántalmazás, a nemi erőszak, az emberölés. És ha nem beszélünk róla, attól még tény. A tö­meges betelepülés veszélyt jelent a kultúránkra – mondta akkor Orbán Viktor kormányfő, hozzátéve: 

– Nekünk kell eldönteni, hogy kivel akarunk együtt élni.

Mint ismert, Soros György szervezetei a bevándorlást pártolják.

Gázolásos merényletek

– Spanyolországban egy nap alatt két gázolásos akció történt 2017 augusztusában. Öt marokkói származású, de Spanyolországban élő terrorista Barcelonában, majd Cambrilsban csapott le. Összesen 14 járőkelő halt meg.
– 2016 júliusában Nizza lett a terroristák célpontja. Franciaország nemzeti ünnepén a tömegbe száguldott bérelt teherautóval a 31 éves tunéziai bevándorló, Mohamed Lahouaiej Bouhlel. 87 halott, 309 sebesült a brutális akció véres mérlege.
– 2015 novemberében Párizsban 50 perc leforgása alatt több mint 120 embert öltek meg több helyszínen. A tettesek mindannyian észak-afrikai bevándorlók gyerekei voltak, akik már Franciaországban, illetve Belgiumban születtek.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.