Futballszurkolókkal lepleztük le a kutyás koldusmaffiát

Szervezetten adják bérbe ebeiket a kutyatulajdonosok hajléktalanoknak, hogy könnyebben tudjanak pénzt keresni. Magyarán, a koldusmaffiának. Egy budai hajléktalantól így szedett el egy kutyát a Szurkolók az állato­kért nevű csoport, amely hivatásul tűzte ki a megmentésüket. A Bors a mozgalom néhány tagjával indult útnak, hogy feltérképezzük a budapesti kutyás koldusmaffiát.

A sátán kutyája

Bágyadt napfényes délelőtt a fővárosi Madách téren. Egy hippi külsejű srác ücsörög egy pokrócon. Sherlock Holmes egyik klasszikus történetét, A sátán kutyáját olvassa. Huszonkét évéből hármat már elvett az utca. Az apja gazdaságát hagyta ott, megunta a traktorozást. Lábánál Rozi kutya kuporog, láthatóan nincs rossz állapotban, de oltásai nincsenek, s segíti Jánost a pénzszerzésben. 

– Ausztriából, egy drogos lengyel nőtől hoztam el. Gyakorlatilag úgy kel­lett kimentenem. Tudom, sokan az utcán csak azért kéregetnek kutyával, hogy könnyebben kapjanak. De, ha nincs kutyád, az emberek le se szarnak – rándítja meg a vállát, de siet hozzátenni, őszintén szereti az állatokat.

Ladyt elviszik

Bánatos képű pitbull terrier ácsorog egy tűzcsaphoz kötözve harminc mé­terrel odébb. A tűző nap árnyék híján órák óta perzseli a bőrét. Mellette üres edény, amibe hangyák másznak. Vize nincs. Közben gazdája masszív kortyokat nyel a borából. 

– Lady elég neveletlen fajta, kölyökkorában sokat verhették – hümmög a férfi. Az állatvédők összenéznek, néhány keresztkérdés kell csak, hogy belássák: jobb sora lesz az állatnak egy gondoskodó gazdinál, később visszajönnek érte. – Korán jöttünk, talán ezért nem futottunk bele az indián fazonba, aki labradorral kéreget. Megnéztük volna, hogy van az állat. Ne­­héz feldolgozni, hogy nem tudunk minden bajba jutott kutyát megmenteni. Nem va­gyunk istenek, de próbálunk segíteni – mondja Kapin Ricsi, az állatmentők egyik vezetője. Csapatuk né­hány hó­napja szerveződött, de már közel háromszáz kutya sorsa fordult jobbra segítségüknek köszönhetően.

Ezreket hoz Szuzi

Vámház körút, tízéves forma csapzott kutya egy kisbolt tövében. Még dél sincs, de az embere már tajtrészeg. A hét tagbaszakadt, izmos férfi látványára a fickó idegesen hadonászni kezd, de jól felkészült: már az oltási papírt lobogtatja. Végül fogja a cókmókját, s káromkodva elaraszol. 

– Irány a luxuslakás – morogja. Útban a Nyugati pályaudvar aluljárójába egy röpke útbaigazítás mellett jó munkát kívánnak a zsaruk. Viszonylag ápolt külsejű, negyvenes nő kuporodik a falnak sötét napszemüvegben. Két kutya is szolgálja: az idős Szuzi és az alig három hónapos Nózi. Hangja vontatott, de érződik, hogy rajongásig szereti idős kedvencét. Nem csoda: néhány perc alatt több ezer forintot keres vele. Az állatvédők rendben is találják a kutyákat, de a kis Nózit vinniük kell, a nő pedig szívesen megszabadul tőle.

Aprópénz a tálban

Egy bekötött nyakú öreg hadonászik a botjával a pályaudvar bejáratánál. Egy kis tálkában poshadt víz áll a kutyájának, meg némi apró is. Az öreg összevissza hadovál, de azt mondja, a kutya a nevén van. Néhány járókelő elismerően veregeti a szurkolók vállát. 

– Nagyon helyes, hogy itt vannak, Picurt éhezteti és veri is ez az ember – szól közbe egy vasutas. A szurkolók mégis tehetetlenek, hisz a kutya az övé. Ha lenne felvétel a bántalmazásról, az már más. De az oltási könyvet lobogtató és a jogaikat jól ismerő koldusok egyre felkészültebbek. Ehhez igazodnak az állatvédők is, akik még kitartóbbak. Még ha a kéregetők állítják is: pénzük nagy részét a kutyára fordítják, és senki másuk nincs ezen a világon.