A houstoni rendőrség letartóztatta Cassandra Nickcole Dampert, miután fejbe lőtte pasiját, majd azt hazudta a rendőröknek, hogy a férfi saját magát lőtte meg. Ez az állítás nem volt teljesen átgondolt, ugyan is az egész eseménysort élőben közvetítették a Facebookon, így a rendőröknek nem volt nehéz kideríteni az igazságot.
A 25 éves nő párjával, Devyn Holmesal és egy barátjukkal egy houstoni benzinkút közelében ült autójukban, amikor elkezdték egymásnak mutogatni fegyvereiket. Damper az egyik pillanatban elvette a férfitól a fegyvert – aki nem mellesleg a volánnál ült – és azzal pózolt miközben a Facebookon élőben közvetítettek ismerőseiknek – írja a Mirror.
Holmes többször is eltolta magától a nő kezét, melyben a fegyvert fogta.
– Megijesztesz – mondta a nőnek, majd pár pillanat múlva a pisztoly elsült és a lövedék a férfi fejébe fúródott.
Az áldozatot azonnal a Ben Taub kórházba szállították és életmentő műtétet hajtottak végre rajta, állapota jelenleg is válságos. Dampernek gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértésért és a hatóságok félrevezetéséért kell most felelnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.