Virágmézként árulják a hamis mézet

Virágmézként árulják a hamis mézet

méz
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 05. 12:00
<p>Hidegben is folyik az a méz, amihez mást is hozzákevertek. Kínában iparilag gyártják. Ön felismeri melyik az igazi méz és melyik a hamis? </p>
V. G.

Igazi méz- nagyhatalom vagyunk, mégis átvernek minket! A piacokat és az árusítóhelyeket ellepték az ismeretlen összetételű és eredetű termékek. Kiderült: főleg Kínából érkeznek a hamisítványok.

A csalók rájöttek, nyerészkedni tudnak a magyarokon, ugyanis hiába alapkelléke a háztartásoknak, mégsem ismerjük fel a kamut. A pancsolás olyan méreteket öltött, hogy a minap az EP-képviselők is tárgyalóasztalhoz ültek, hogy megvitassák, hogyan lehetne fellépni a csalókkal szemben.

De mégis miből lehet felismerni az eredetit? Hiszen gyakran a címkén is csak annyi szerepel, mint például virágméz vagy akácméz.

Ifj. Stencli Ferenc méhész a Borsnak elárulta, nem egyszerű kiszűrni a kamut, mert cselesek a hamisítók.

– Gyanús lehet, ha me­legben is alig akar folyni, de az is, ha hidegben meg fo­lyik! – kezdte a szakember, aki elmagyarázta, hogy a valódi terméknek egy idő után megváltozik az állaga.

– Fontos tudni, hogy az eredeti méz megkristályosodik, az akác is, tárolástól függően. Még a kaptárban is kristályos, a méhek mellett. Ha jó minőségű terméket szeretne, inkább a méhésztől vásároljon. Egyébként sokszor a címke, és a csomagolás is sokat mondó – árulta el a méhész, aki felhívja a figyelmet arra, hogy gyakran átragasztják az üvegeken található papírt. Arról nem beszélve, hogy elhallgatnak róla információkat.

– A boltokban lebukott hamisítók gyakran csak átragasztják az üvegeken található papírt, és mehet tovább az értékesítés – tudtuk meg. Ahogyan azt is, hogy a termelő, a felvásárló és a kiskereskedő is hamisíthatja.

Ha van rá mód, vásárlás előtt kérjen kóstolót a termékből, vizsgálja meg a mézet az üvegen keresztül is, és faggassa ki az eladót. Ha netán mások is állnak a pultnál, érdeklődjön a vevőktől, ők vettek-e már ettől az árustól, és mik voltak a tapasztalatok. A boltokban legyünk óvatosak a virágmézzel, legtöbbször így címkézik fel a hamis darabokat.

Így trükköznek:


Ipari szinten: Kínában előfordul, hogy iparilag állítják elő és mézként adják tovább.
Termelők: A méhekkel cukorszirupot etetnek fel, amit azok a mézbe kevernek. 
Felvásárlók: A Kínából érkező pancsolt alapot összekeverik az európai mézekkel, sokszor át is címkézik, így a bekerülnek a boltokba.
Hígítás:  A csalók szirupot főznek a kristálycukorból és azt keverik a valódihoz. Nehéz észrevenni, mert a méz 80 százaléka cukor, csak nem répa. Egyre gyakrabban hígítják izocukorral, amely eredetiségvizsgálat során a legkönnyebben mutatható ki.
Bekeverés: Elterjedt trükk a jó minőségű terméket olcsóval összekeverni, vagy hozzáadni valamilyen aromás adalékanyagot. 

Gondolta volna?

Az élelmiszeripar termelésének 76 százalékát érinti a méhek beporzása. A zöldség- és gyümölcstermesztés több mint 80 százaléka függ ettől. Az európai méztermelés megközelíti a 260 ezer tonnát, míg a magyar 25-30 ezer tonna között mozog évente.

Ne tegye forró teába!

A méz kémiailag hetven-nyolcvan százalékban megegyezik az étkezési kristálycukorral. Összehasonlításképp 100 gramm cukor (szacharóz) 400 kilokalóriát és 100 gramm szénhidrátot jelent, a méz 100 grammja 330 kilokalóriát és 82 gramm szénhidrátot tartalmaz, nagy különbség nincs.

A mézben, ellentétben a cukorral, több vitamin van és nagyobb az ásványianyag-tartalma. Egyéves kor alatt nem ajánljuk a fogyasztását, ahogyan elhízottaknak és a méhcsípésre allergiásoknak sem, és egyes gyomor-bélrendszeri betegségben szenvedőknek sem ajánlatos a magas hangyasavtartalma miatt.

Forró teába nem jó tenni, mert a hőérzékeny vitaminok elbomlanak – árulta el Antal Emese dietetikus, szociológus, a Tét Platform Egyesület szakmai vezetője.

Figyeljen a részletekre

- Vásárlás előtt döntse meg az üveget. Ha túl folyósnak ítéli meg, tegye vissza a polcra.

- Vannak, akik csak vízzel hígítják. Ezt könnyű kiszúrni. Vásárláskor az üveget fordítsa meg. Ha az aljáról gyorsan haladnak fölfelé a buborékok, válasszon mást.

- Felbontás után csurgassa egy kanálról. Ha egyben marad, az jót jelent.

- A virágméz a legolcsóbb méz, azt veszik a leggyakrabban. Ha több hónap után is áttetsző az üvegben, akkor szinte biztos, hogy nem eredeti.

- A pancsolt nehezebben kristályosodik, vagy egyáltalán nem.

- Patikában vásárolt alkoholban oldjon fel egy kis mézet. Rögtön kiderül a turpisság, ugyanis ha műmézzel van dolgunk, a belekevert anyag szinte rögtön leülepszik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.