Hadházynak miből telik luxusra?

Hadházynak miből telik luxusra?

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 21. 04:10
Bors

A Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Hadházy Ákossal, az LMP társelnökével szemben – nyilatkozta a közmédiának Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommuniká­ciós igazgatója.

A kormánypárti politikus az eljárás kezdeményezését azzal indokolta: az LMP társelnöke az elmúlt napokban beismerte, hogy húszmillió forintos nagyságrendben költött luxushobbijára, a magánrepülőgép-vezetésre, azonban az interneten elérhető vagyonnyilatkozata alapján nem látni ennek a forrását.

Hozzátette: Hadházy Ákosnak lehetősége lett volna tisztázni az ügyet, azonban ehelyett újabb és újabb hazugságokba és egymásnak ellentmondó állításokba bonyolódott.

A repülési naplók alapján Hadházy 2016 végéig 350 órát töltött a levegőben, ezért pedig nagyjából 17,5 millió forintot fizetett ki.

A korábban a Fideszből az LMP-be igazolt politikus 2010 előtt szerezte meg a magánpilóta-engedélyt 1,5–2 millió forintért, 2015-ben pedig megkapta a kereskedelmi célú repülési engedélyt is, amelyet kétmillió forintért lehet kiváltani.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.