Kalasnyikovval támadt a halasi főügyészre János

Kalasnyikovval támadt a halasi főügyészre János

Kiskunhalas
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 14. 11:30
Kedden vélhetően kiderül, rács mögé kerül-e a kiskunhalasi B. János, aki kalasnyikovval akarta lelőni a halasi főügyészt. Csak a bátor bírósági gondnoknak köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Bors

János 2016-ban határozta el, hogy végez a halasi főügyésszel, Téglás Péterrel, ugyanis elégedetlen volt a férfi intézkedésével, úgy érezte, semmibe veszik őt. Ezért feketén, engedély nélkül vásárolt egy kalasnyikovot és 240 lőszert. 

A férfi március 16-án elszántan ment a főügyészségre, elhatározta, hogy végez Téglással, és azzal is, aki ebben megpróbálja megakadályozni. Szándéka felől semmi kétséget nem hagyott: már a beléptető kapunál elővette a gépfegyvert, csőre is töltötte, és ráfogta az őrre, akitől azt követelte, hogy vezesse a főügyészhez. Már a lépcsőn haladtak fölfelé, amikor a gondnok rájuk vetette magát, megragadta a gépfegyver csövét és megpróbálta elvenni tőle a kalasnyikovot.

Dulakodni kezdtek, János eközben többször is a plafonba, majd a gondnokra lőtt. A férfit csupán az mentette meg a biztos haláltól, hogy elugrott a golyó útjából. János azonban még ekkor sem adta fel, elvakult dühvel a gondnok gyomrára szorította a gépkarabélyt, meghúzta a ravaszt, de csodával határos módon a fegyver nem sült el, beragadt. Az ámokfutót végül két rendőr fegyverezte le. 

B. János már ez előtt sem volt ismeretlen a rendőröknek, ugyanis ő volt az, akinek a kezében felrobban egy csőbomba a saját fészerében - írta akkor a halasinfó. Azt írták, a férfit mindenki különc, magának való férfinek ismerte, akinek többekkel is volt már vitája, egy ideig előzetesben is ült. János a bíróságot sem kímélte, sokszor panaszkodott rájuk személyesen és közösségi oldalán is. 

Kedden vélhetően ítéletet hoznak az ügyében. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.