Idős házaspárt rabolt ki a váci mentős, 10 év fegyházat kapott

Idős házaspárt rabolt ki a váci mentős, 10 év fegyházat kapott

mentős
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 16. 17:15
Mentősruhában állított be, a 90 éves asszonyt gézszalaggal fojtogatta, hogy megszerezze a pénzüket. Az eset után pár hónappal mindkét sértett meghalt.
Bors

Tíz év fegyházat kapott az a korábban köztiszteletben álló váci mentős, akit egy idős házaspár kirablásával vádolt meg az Ügyészség.

D. R. J. mentő szakápolóként dolgozott Vácott, ebből kifolyólag a bűncselekmény elkövetése előtt sokszor járt a sértettek házában. Ilyenkor az idős emberek mindig adtak borravaló a mentősöknek. Ebből és a sértettek által elmondottakból a vádlott arra következtetett, hogy a 90 éves asszony és a 89 éves férfi jó anyagi körülmények között él.

A vádlott 2016. május 18-án azért ment a sértettek családi házához, hogy az ott lakó idős, beteg emberektől nagyobb összegű készpénzt szerezzen meg. A piros színű mentősruhát viselő vádlottat az idős asszony beengedte. Az előszobában sor került a vérnyomásmérésre, a sértettek adatainak lejegyzésére, majd a vádlott a derekuknál fogva behúzta őket a hálószobába. Az idős férfit leszorította az ágyra, az idős nőt pedig a magával hozott gézszalaggal kezdte fojtogatni, miközben a sértettektől a pénzüket követelte. Eleinte nem adták oda az otthon tartott pénzüket. A vádlott ekkor elővett egy lőfegyvert, vagy annak utánzatát és azzal fenyegette meg az idős embereket. A bántalmazások és fenyegetések hatására végül az idős férfi 40 ezer forintot, a női sértett 36 ezer forintot adott át a vádlottnak, aki – miután bezárta a sértetteket a hálószobába – elmenekült a helyszínről.

A folytatólagos tárgyaláson a bíróság a sértetteket nem tudta meghallgatni, mert a bűncselekmény elkövetése után pár hónappal mindketten meghaltak.

A bíróság a fegyverrel való elkövetés vádját nem látta bizonyítottnak, de a vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli rablás bűntettében, 2 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettében és 1 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. Ezért az egykori mentő ápoló vádlottat halmazati büntetésül 10 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, mellékbüntetésként 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a mentőápoló foglalkozás gyakorlásától. A bíróság 76 ezer forint (a sértettektől ellopott összegnek megfelelő) vagyonelkobzást is elrendelt a vádlottal szemben.

A férfi előzetes letartóztatásban marad, legkorábban büntetésének kétharmad részének kitöltése után kerülhet feltételes szabadlábra.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért és mindkét fél téves minősítés miatt fellebbezett.

Az ítélet nem jogerős.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.