Veronai busztragédia: nyílt levélben tiltakoznak a szülők

Veronai busztragédia: nyílt levélben tiltakoznak a szülők

tárgyalás
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 06. 15:35
Még idén megkezdődhet a 17 életet követelő buszbaleset tárgyalása.
Bors

Még idén elkezdődhet a veronai busztragédia tárgyalása Olaszországban. A gyászoló családok elhúzódó perre számítanak. A szülők közben nyílt levélben tiltakoznak a borzalmas tragédiában érintett buszos cég és dolgozói ellen. A cég vezetője nem akarta kommentálni a levélben leírtakat - értesült az ATV Híradó

„Nyíltan felszólítjuk a Pizolit Kft. dolgozóit, hogy felelősségük tudatában tegyék meg azokat a lelkiismereti lépéseket, amit idáig nem tettek meg” - olvasható az áldozatok családjának nyílt levelében, amelyet a napokban küldenek a buszos cég dolgozóinak. A levélben összegyűjtötték a januárban történt baleset óta tudomásukra jutott információkat és tapasztalataikat. 

A nyílt levél írói szerint a buszos cég bűnszövetkezetet működtet a pótüzemanyag-tartályok beszerelésével. Úgy látják, hogy az ezekben illegálisan szállított üzemanyag felveti az áfa- és  jövedéki adócsalást is. 

Óriási papírmunkának kell állni a háttérben, hogy ezt legálisan tudják működtetni. Ahogy a törvényeket ismerjük, jövedéki adónak számít a benzin. Átlépni a határt plusz tartállyal nem lehet. A jogszabályok értelmében annyi benzint lehet átvinni, ami a hivatalos tartály, plusz 100 liter” – mondta az ATV-nek Krizsány László, aki a lányát vesztette el a buszbalesetben.

A busztársaság vezetője hónapokkal ezelőtt még tagadta a póttartályok létezését, de a szülők azt is megtudták, hogy ezeket egy hulladéklerakóban találták meg a nyomozók. 

„Tudjuk, hogy az első vizsgálat nagyon gyorsan megtörtént a baleset után, akkor megtalálták a póttartályokat a Pizolit autóbuszaiban, majd egy második vizsgálat következett néhány nap múlva, amikor már az összes tartály ki volt szerelve.

Természetesen nagyon leleményesek voltak a hatóság szakemberei, egy kiskunfélegyházi hulladéktelepen megtalálták a már éppen préselés alatt málló póttartályokat” – nyilatkozta Krizsány. 

A büntetőeljárás várhatóan még az idén elkezdődik az olasz bíróságon. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.