Aktuális

Iránig stoppolt Tímea

Bors

Létrehozva: 2017.12.05.

Közel 60 nap alatt 11 ezer kilométert tett meg nemrég autóstoppal egy magyar és lengyel lány. A Budapest–Irán– Szekszárd útvonal során 173 autóba szálltak be, s ezalatt életre szóló élményekkel gazdagodtak.

Frey Tímea és Monika Pietrasik egy török egyetemen lettek jó barátnők. Itt határozták el, hogy belevágnak a nagy kalandba.

– A Népligetnél másfél órán át nem vettek fel, de onnantól átlagban öt percnél nem kellett többet várnunk. A leghosszabb út egy kocsiban nagyjából 1100 kilométer volt. Ekkor a Grúz határtól egészen Isztambulig jutottunk el – mesélte a Borsnak a fiatal kalandor.

A lányok egy utazóknak szánt alkalmazás segítségével találtak maguknak ingyenes szállásadókat, így összesen csak nyolc napot kellett sátorban aludniuk.

– Törökországban felvett minket egy ismert író, aki nekünk adta a legújabb könyvét. Nagyon sok apró ajándékot kaptunk, de a legnagyobb élmény egy iráni esküvő volt, amire az ottani szállásadónk vitt el magával. Sokkoló volt, külön teremben „mulattak” a nők és a férfiak. Persze ránk egyébként is mindenhol furán néztek – tette hozzá nevetve.

A 22 éves lányok hosszú ideig tanulmányozták, hogy az adott kultúrákban hogyan illik öltözni és viselkedni. Egy alkalommal Iránban mégis veszélyes helyzetbe kerültek.

– Felvett egy férfi, aki nem beszélt angolul. Megmutattuk neki az arabul írt üzenetünket. Elvitt egy darabig, a végén viszont pénzt követelt magának. Még a gázspray is előkerült, és a rendőrségen kötöttünk ki. Végül egy tolmács segítségével sikerült tisztáznunk a helyzetet – magyarázta Tímea.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183328_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Most éppen a Jobbik tyúkszemére lépett Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193802_auto_resized.jpg
vg.hu

Hszi Csin-ping Párizsból üzent a magyarországi látogatás előtt – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről