Aktuális

Ittasan halálos balesetet okozott, majd négy embert vett rá hamis tanúzásra

Bors

Létrehozva: 2017.11.06.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi férfival és további négy személlyel szemben, akik 2015-ben valótlanul a férfi feleségét nevezték meg egy közlekedési baleset elkövetőjeként azért, hogy a férfit mentsék a felelősségre vonás alól - írja a Délmagyar.

A vádirat szerint a férfi 2015 júliusában egy éjszaka Szegeden ittas állapotban vezette gépkocsiját, és elütött egy, az úttesten szabálytalanul közlekedő gyalogost, aki később belehalt sérüléseibe.

A baleset után pár perccel a helyszínre érkezett a férfi házastársa, akit a férfi rávett arra, hogy vállalja magára a baleset okozását. A nő a baleset miatt indult nyomozásban a férfi kérésére azt nyilatkozta, hogy ő volt a gépjármű vezetője.

A férfi további három ismerősét is meggyőzte arról, hogy tanúként állítsák azt a nyomozás során, hogy a felesége volt az, aki a baleset idején a gépkocsit vezette, az ismerősök ennek a kérésnek eleget tettek.

A nő és az ismerősök később visszavonták a vallomásaikat, és feltárták, hogy a balesetet okozó gépkocsi vezetője a férfi volt.

Az ügyészség a többieket a valótlan vallomásra rábíró férfit hamis tanúzás bűntettével és bűnpártolás vétségével, a férfi házastársát bűnpártolás vétségével, míg a további három személyt hamis tanúzás bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány