Aktuális

8000 forintos gyógyszer miatt végezhetik ki a brit nőt Egyiptomban

Bors

Létrehozva: 2017.11.04.

Halálbüntetést is kaphat az a 33 éves brit fiatalasszony aki azt hitte, hogy férje hétszáz forintos fájdalomcsillapítóját magával viheti egyiptomi nyaralásukra. Laura Plummer és egyébként egyiptomi származású férje, Omar alig érkeztek meg a hurghadai reptérre, amikor a rutinellenőrzés során a vámosok megtalálták a bőröndjében, a ruhák tetejére helyezett, szabályosan, vénnyel kiváltott, tíz tablettás kiszerelésű Tramadolt, ami amúgy Magyarországon is engedélyezett, ópiát származékú, közepesen erős fájdalomcsillapító.

Az asszonyt öt órán át tartották fogva a reptéren, többször kihallgatták, tolmácsot nem kapott, így a kihallgatások eredménytelenek voltak. Végül egy 38 oldalas arab nyelven írt jegyzőkönyvet írattak alá vele amit elfogadott, azt hívén így majd elszabadul.

De nem így lett, letartóztatták, és 25 év börtönnel fenyegetik, de már belengették előtte a halálbüntetést is. A Tramadolt férjének szánta, akit hátfájás gyötör, fogalma sem volt, hogy vényre kapható gyógyszert nem vihet magával. A tabletták egyébként körübelül nyolcezer forintot érnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák