„Szakértő vagyok” – mondta az angol Vacsoracsata győztese, aki lefeküdt egy 15 évessel

„Szakértő vagyok” – mondta az angol Vacsoracsata győztese, aki lefeküdt egy 15 évessel

Hal a tortán
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 03. 21:30
Bors

Az egyik angol főzőverseny győztese elismerte a bíróságon, hogy lefeküdt egy barátja 15 éves fiával 2016 júniusában.

A 37 éves Lucy Haughey a Facebookon vette rá a fiút, hogy menjen át hozzá. A fiatal az anyjának azt mondta, focizni megy, de ehelyett a nő otthona felé vette az irányt. A háromgyerekes anya és a tini előbb egy kicsit beszélgetett, majd Haughey felvetette, hogy feküdjenek le egymással. Szexeltek, majd a fiú elment.

Hónapokkal később a nő egy barátjának az interneten elismerte, hogy „rossz ember” volt. A Vacsoracsatával 310 ezer forintot nyerő nő azt mondta: „büszke vagyok, hogy velem volt és nem egy sovány, csúnyácska, szégyenlős 15 évessel”. Hozzátette: „azt akarta, hogy valaki beavassa, én meg egy szakértő vagyok, szóval megtörtént”. A tinédzser fiú aztán még szeretett volna tőle másik alkalmat is, de azt már visszautasította.

A beavatott baráttól Haughey azt kérte, hogy törölje a beszélgetésüket, de ehelyett elárulta a fiú anyjának, mit tett. A fiút mikor szembesítették ezzel, sírva fakadt, és elismerte, hogy így volt. Később, mikor a rendőrségen feljelentést tettek, Haughey a kihallgatásokon legtöbbször csak annyit mondott „no comment”.

Az ítélethozatalt az ügyben a bíró elhalasztotta, de felvette a szexuális bűnözők listájára a nőt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.