Öröm- és bánatkönnyek - kialakult az X-faktor döntős mezőnye!

Öröm- és bánatkönnyek - kialakult az X-faktor döntős mezőnye!

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 09. 00:20
Bors

Az X-faktor szombati mentorházas adásában kiderült, hogy Radics Gigi a fiúk és Puskás Peti a 25 éve felettiek közül melyik három-három versenyzőt viszi az élő show-ba, vasárnap pedig ByeAlexen és a lányokon, illetve Gáspár Lacin és a csapatokon volt a sor.

Elsőként az olasz tinédzser, Serena Rigacci lépett a mentorok elé, és bár nagyon megbízhatóan énekelte el az általa választott Nirvana-nótát, a mentorok, elsősorban Alex nem voltak maximálisan elégedettek.

Lengyel Anna volt a második, aki sorra került a lányok közül, és Radics Gigi nem kímélte, elmondása szerint nem tudott a szépségére figyelni a sok hamis hang miatt. Tóth Bettinától Gigi és Gáspár Laci is megijedt az előző körökben, a mentorházban azonban mindenki lelkesedett az extrém hangokat produkáló énekesért, éppen mentora, Alex fanyalgott egy kicsit.

Oláh Szandra nagyon izgult, és ez kicsit látszott is az előadásán, mentora szerint az ő produkcióját unta addig a legjobban. Izsó Bogiért sem lelkesedtek mindannyian, Alex sem…

Erdős Viola korábban nagy kedvence volt Alexnek, de a Táborban többször is csalódást okozott, ennek ellenére a mentor vitte magával a legjobb hat közé. A Crazy Town Butterfly című nótájának előadása közben a mentorok kicsit már fintorogtak…

Alex Tóth Bettinával közölte először a verdiktet, ő be is jutott az elő show-ba, míg a másik továbbjutó Viola lett. A mentortársak az eddig remeklő Serena és Bogi közül pedig előbbit választották.

A csapatok közül először London Kids igyekezett meggyőzni a mentorokat, Radics Gigi szerint zavaró volt a sok hamis hang. Őket a pozsonyi páros, Ricco és Claudia követte, akik ezúttal is magával ragadó előadással, és Ricco gyönyörű hangjával győzték meg Laciékat.

A Florian Kvintett szokás szerint kitett magáért, Caramel Jelenés című dalának előadása közben az énekes el is sírta magát, az utcán töltött évekre gondolva.

Negyedikként a Radio Mobster igyekezett meggyőzni a négy mentort, akik szerint az eddig biztos befutónak tűnő alakulat kissé felkészületlen volt.

Az M&M családi zenekara ismét örömzenéléssel próbált jó kedvet csalni mindenki arcára, ám ezúttal valami félrecsúszott, és ezt maguk is érezték. Utolsóként a Catchy Workshop zúzott jó értelemben, ám hamarosan kiderült, hogy ezúttal ez már nem volt elég.

Gáspár Laci végül Riccót és Claudiát és a Radio Mobstert vitte magával a döntőbe, míg a három mentor a London Kids mellett tette le a voksát, így kialakult az idei X-faktor 12-es mezőnye.

ByeAlex és a lányok

Erdős Viola
Tóth Bettina
Serena Rigacci

Radics Gigi és a fiúk

Nagy Krisztián
Gulyás Roland
Mézes Norbert

Gáspár Laci és a zenekarok

Radio Mobster
Ricco és Claudia
London Kids

Puskás Peti és a 25 év felettiek

Abaházi Nagy Lívia
Berta Dániel
Hegedűs Péter

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.