A tizedik gyerekre hajt a magyar olimpikon

A tizedik gyerekre hajt a magyar olimpikon

olimpikon
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 29. 10:30
Hu-Zo

A nagy legenda Balczó András öttusázónak tizenkét gyermeke született. A szegedi háromszoros világbajnok, olimpikon kenus Joób Mártonéknál „csak” a kilencedik gyermeknél tartanak, de nincs kizárva, hogy nem állnak meg ennyinél.   

Tizenketten

Balczó András a Nemzet Sportolója, háromszoros olimpiai bajnok öttusázó. Első gyermeke, Márton 1976-ban született, őt követte Laura, majd Anna, Barnabás, Bertalan, Nóra, Bálint, Sarolta, Gáspár, Noémi, Virág és a tizenkettedik, Botond.

– Eredetileg 5-6 gyermeket terveztünk, de még négy-öt évig vállalnánk továbbiakat is – árulta el a Borsnak a boldog apuka. – A feleségem 37 éves, én 35 vagyok, és nem gondolkodunk a leállásban. Mi hatan vagyunk testvérek, a feleségem, Dóriék hárman. Édesanyámnak most tizenkilenc unokája van, de a testvéreim miatt szerintem harmincra biztosan számíthat – mondta Márton. 

A kilenc gyerek óriási szeretetben nő fel, de nagyon nagy szervezettség is kell ahhoz, hogy az életük normális tempóban működhessen. 

– Öt gyereket reggel kirakok az iskolában, kettőt az óvodában, délután visszük őket edzésekre, különórákra, és este van újra együtt a család. Van, amikor „tömbösítjük” őket, és úgy foglalkozunk velük, de ha látjuk, hogy valamelyiknek igénye van rá, akkor vele különvonulunk. Este kilenc után viszont már csak egymással foglalkozunk Dórival – árulta el az édesapa. A felesége maradt otthon a gyerekekkel. A szociális támogatás ennyi gyerek felneveléséhez nem elég, ezért Márton több helyen is dolgozik.

– Négy éve vásároltunk egy 270 négyzetméteres házat, amit most bővítettünk, így minden gyereknek van szobája. Vásárlásnál virsliből két kiló kell, zsömléből ötven, tejből tizenkét liter, és minden gyorsan elfogy. A feleségemnek nyáron mindennap emberes adagokat kellett főznie, de a palacsintasütés az én specialitásom – mesélte Márton. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.