Összeverte az idős horgászt a kutyás idegen

Összeverte az idős horgászt a kutyás idegen

bántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 11. 11:00
Fél órát adott a bedühödött férfi a horgásznak, hogy összecsomagolja a holmiját, és elhagyja a kutyás strandot. A 63 éves H. István nem tette meg, erre pontosan harminc perc után az idegen kékre-zöldre verte az idős embert.
Mongyi Nikolett

A megrázó esetet a lánya mesélte el Borsnak.

– Az egész család sokkot kapott, amikor apukám telefonált éjjel 11 után nekünk, hogy baj van – emlékezett vissza Katalin. – Percek alatt kiértünk hozzá, és borzalmas állapotban találtuk. Katalin elmondása szerint édesapja direkt olyan horgászhelyet keresett, ahol nem zavar senkit. Tőle egy kicsit messzebb egy férfi a fiával és a kutyájukkal sátorozott. Az idős horgász megkérte az apát, hogy figyeljen a kutyájára, mert az folyamatosan leborítja az állványokról a horgászbotokat. Ekkor hangzott el az ominózus mondat, hogy fél órát kap, hogy távozzon. A többi ismert, többször megütötte és megrugdosta a pecást.

– Amikor édesapámhoz értünk, a földön feküdt. Fájlalta az arcát és a karját, ekkor láttuk meg, hogy három fogát kiverték, és kificamodott a könyöke. Ráadásul a férfi meg is fenyegette őket. „Hívd nyugodtan a rendőrséget, mert mi ketten vagyunk ellened, így tehetetlen leszel!” – közölte. Az édesapát kórházba szállították. Katalin és a család azonnal a rendőrséghez fordultak, a rendőrség hivatalból elindította az eljárást, mert nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az idős férfi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.