Krimi magazin és nyereményeső a Borsban!

Krimi magazin és nyereményeső a Borsban!

magazin
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 16. 13:45
Bors

„Angelina a szájában lévő folyadékot a férfira spriccelte, akit azonnal méteres lángok borítottak be. – A sok szökőkút miatt – kiáltotta a nő, és kiugrott a medencéből, miközben a megdöbbent, fáklyává változott férfi sikoltva próbált feltápászkodni…”

Ugye, szeretné tudni, mi történt Angelinával, és mi lesz a férfival? Nos, jó hírünk van, ezt is megtudhatja a csütörtöki Borsból. Ezen a napon nagyszerű dupla szám vár olvasóinkra, ugyanis ezúttal nemcsak a szokásos rejtvénymagazint – 50 000 forintos nyereménnyel – találja majd meg a lapban, de a tavalyelőtt már nagy sikert aratott Krimi magazint is. Ebben a mellékletben a neves krimiszerző, Anthony Grey 14 bűnügyi novelláját olvashatják el. Öt olyat, ami még soha, sehol nem jelent meg, továbbá válogatást a korábbi, legsikeresebb írásaiból. Mi több, leleplezzük, hogy valójában ki rejtőzik az írói álnév mögött.

De a csütörtöki szám után a péntekit is érdemes megvásárolni. Ezen, és csak ezen a napon ugyanis matricás játékkal kedveskedünk olvasóinknak. Számos értékes ajándékot, közük kétszemélyes wellnesshétvégéket nyerhetnek a szerencsések.

Ne felejtse: a Borssal szórakozhat, izgulhat, törheti a fejét és még értékes nyereményekhez is juthat. Csütörtökön és pénteken!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.