Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét – tartja a 21. századi mondás. Valami ilyesmivel lehetne jellemezni Bodolóczki Júlia Vitiligo projekt nevű diplomamunkáját is, amit a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika szakán készített. A vitiligo – más néven festékhiány – a lakosság egy-két százalékát érintő rendellenesség, a bőr sejtjei képtelen pigmentet termelni, ezért a bőr bizonyos részei kifehérednek.
– Mivel én is vitiligós vagyok, ezt a témát választottam. A célom az volt vele, hogy megmutassam, hogy én és a hozzám hasonló emberek hogyan él-jük meg a külvilág negatív és pozitív reakcióit. A munka mindennapi helyzeteket mesél el fotókkal és novellákkal. A projekt minden részét én találtam ki, a novellákat is én írtam – magyarázta a lány, aki mielőtt megvalósította volna projektjét, közvélemény-kutatást végzett a vitiligósok körében. Kiderült, hogy Júliához hasonlóan a legtöbben néha szeretik, néha gyűlölik saját bőrüket.
Winnie Harlow kanadai topmodell az amerikai Topmodell leszek! című műsorban tűnt fel 2014-ben, azóta több divatmagazin címlapján szerepelt. Michael Jacksonnál 1986-ban diagnosztizálták a rendellenességet, ami közrejátszott bőre teljes kivilá-gosodásához. És a vígjáték-színész Steve Martinról is kevesen tudják, hogy vitiligós.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.