Aktuális

Ugrálóvárban lelte halálát a hétéves kislány

Bors

Létrehozva: 2017.07.20.

Hogy történhetett?

Tragikus véget ért egy tavaszi vásár, miután az egyik gyermekjáték végzett egy hétéves kislánnyal az angliai Essexben. Summer Grant többszörös, súlyos sérülést szenvedett, miután egy hirtelen jött széllökés felkapott és odébb fújt egy ugrálóvárat. Noha kórházba szállították, nem tudták megmenteni. Mindez még 2016 márciusában történt, azonban a hatóságok már akkor sejtették: noha két embert őrizetbe vettek, hosszas procedúra lesz, mire vádat emelnek ellenük a hanyagságukból bekövetkezett haláleset kapcsán.

Shelby és William Thurston ellen végül mostanra gyűlt össze annyi anyag, hogy vádemelés születhessen. Úgy vélik, több alapvető biztonsági előírást nem tartottak be, ez vezetett a tragédiához. Mindeközben azonban a zsaruk a mai napig keresik azt a tinit, aki szemtanúja volt a történteknek - tanúvallomása ugyanis nagyban elősegíthetné az ügyet - írja a Mirror.

Summer szerető szülei a mai napig próbálnak megbirkózni kislányuk elvesztésével: “Soha nem gondoltam volna, hogy a mi gyönyörű angyalunkat elragadják tőlünk, vagy hogy tovább élhetnénk, mint ő. Ő volt a legboldogabb, legudvariasabb és leggyönyörűbb kislány a világon. Nem tudjuk felfogni, hogy nincs többé köztünk” - vallott gyászáról Summer édesapja, Lee Grant anno.

A haláleset két felelősének tárgyalása augusztus közepén kezdődik. Hétfőn tartottak egy röpke meghallgatást, ekkor azonban egyikük sem kívánt semmit elmondani a bíróság előtt, csak nevüket és lakhelyüket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998623
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998623
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika