Rossz vonatra szállt a pesti kórházból megszökött kerekesszékes rab

Rossz vonatra szállt a pesti kórházból megszökött kerekesszékes rab

kerekesszékes
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 03. 10:30
<p>Kalandos körülmények között bújócskázott a rendőrökkel egy 43 éves, kerekesszékes tolvajnő, aki egy budapesti kórházból lépett olajra.</p>
M. S.

Furcsa esetről számolt be a Bors múlt héten: egy jogerősen elítélt, kerekesszékes rabnő megszökött egy VIII. kerületi kórházból. Az asszonyt korábban lopás miatt ítélték el, kevesebb, mint egy év volt hátra a büntetéséből, ugyanakkor az is igaz, hogy vannak még folyamatban lévő ügyei, így joggal számíthat rá, hogy az egy esztendőt még megtoldják néhánnyal a bírák. És most saját oktondisága miatt újra főhet a feje, hiszen immáron fogolyszökés miatt is eljárás folyik ellene.

Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője korábban közölte: a nő orvosi ellátását a büntetés-végrehajtási szerv – tekintettel egészségügyi állapotára – nem folyamatos őrzés, hanem visszatérő ellenőrzés mellett biztosította. A rab azonban szerdán a délelőtti órákban engedély nélkül távozott.

Csütörtök délután végül egy Győr felé induló vonaton fogták el a Keleti pályaudvaron. De mi minden történhetett addig? A Bors információi szerint a tolvajnőnél a kórházban semmi pénz nem volt. Így aztán a szobatársaitól és más betegektől elkezdett kéregetni, akik meg is szánták őt némi készpénzzel.

Csípős

A büntetés-végrehajtás malmai igen lassan őrölhetnek, ha egy végtagbénult fogolynak még arra is van ideje, hogy körbevonatozza a fél országot. Huszti Zoltán

A végtagbénult asszony ezután megkért valakit, hogy segítsen beszállni a kerekesszékbe, majd nemes egyszerűséggel elhagyta az épületet. Ezután sokfelé bolyongott Budapesten, Zala megyébe szeretett volna eljutni, de nem tudta, melyik állomásról megy oda vonat. Járt a Nyugati pályaudvarnál, a Köki terminálnál, sőt vonattal Hatvanba is eljutott, végül rájött, hogy nem az a megfelelő irány. Most már újra a büntetés-végrehajtás vendégszeretetét élvezi, a tököli rab­kórházba szállították.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.