Aktuális

Nem is kellett volna fizetnünk a Seuso-kincsekért?

BLN

Létrehozva: 2017.07.14.

Ingyen is megkaphattuk volna a Seuso-kincsek most hazahozott darabjait – állítja egy régészprofesszor, aki hónapok óta szorgalmaz új ásatásokat a kincsek lelőhelyén.

Forrás: MTI

„A családi ezüstnek itthon van a helye” – rántotta le ünnepélyesen a leplet szerda délután Orbán Viktor a Seuso-kincsek második hét darabjáról. Nem véletlenül fogalmazott így a miniszterelnök, hiszen a kincsek több mint negyven éve kerültek elő Kőszárhegyről, a nyolcvanas években pedig – talán titkosszolgálati segítséggel – kicsempészték az országból. Tehát a kormányfő arra utalt, hogy a Seuso-készlet Magyarország jogos tulajdona. Ehhez képest összesen 13 milliárdot fizettünk az angol lord Northampton alapítványainak, a most bemutatott tálakért 8,6 milliárdot.

Dr. Dénes József régésznek régóta meggyőződése, hogy a kőszárhegyi föld még tartogathat meglepetéseket. Elsietettnek tartja a kincsek visszavásárlását.

– Nem kellett volna kifizetni ezt a pénzt, ha sikerül bizonyítani, hogy a kincsek Magyarországról származnak, hogy valóban a Kőszárhegy rejtette őket. De ezzel a bizonyítással senki nem próbálkozott – kommentált a professzor a Borsnak. Ez legkönnyebben úgy sikerült volna, ha újra felássák a lelőhelyet, amire a régész hónapok óta vár. A hivatalos ásatások még mindig nem történtek meg, de úgy tudjuk, már újabb amatőr keresők vették be a területet.

Az interneten sokan ve­tették fel, hogy bár valóban ko­moly kormányzati si­ker­ről van szó, csakis a magyar állam lehetett az egyetlen vevő, más érdeklődő nem volt. A kincsek furcsa halálesetekkel bepiszkított története miatt jóhiszeműen sem eladni, sem megvásárolni nem lehetett őket.

A leletek mostani darabjait egyébként a terrorelhárítás hozta haza még június elején. A visszavásárlás minden részlete titkos. Az Országgyűlés Hivatala kérdésünkre közölte, hogy augusztus végéig bárki ingyen megnézheti a Parlamentben az összes ismert Seuso-kincset. Az épületbe biztonsági átvilágítás után lehet bejutni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595517
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól