Talán a környezete sem tudott róla, hogy a szépreményű egyetemistát, N. Bencét súlyos betegség gyötri. Valószínűleg ezért engedhették, hogy a ferences rendi gimnáziumot végzett, utolsó éves joghallgató egyedül éljen szegedi albérletében, ahonnan tavaly februárban elindult végzetes útjára.
Mint arról a Bors beszámolt: a srác a szegedi Négylépcsős sörözőben szórakozott a barátaival, s ott volt egy 36 éves férfi is, akit Bence korábban sohasem látott. A szemtanúk szerint semmiféle szóváltás, vita nem alakult ki kettejük között, mindenki csak arra lett figyelmes, hogy az áldozat vérző nyakkal elterül a földön. N. Bencét később a rendőrök az albérleténél fogták el, a zsebében ott lapult a bicska, amivel torkon szúrta áldozatát.
A Csongrád Megyei Főügyészség most vádat emelt az egyetemistával szemben. A vádirat szerint „a fiatalember kóros elmeállapotú, a cselekmény elkövetésekor beszámítási képessége kizárt volt, képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére”. Ezért a főügyészség N. Bence felmentését indítványozza a gyilkosság vádja alól, egyben a kényszergyógykezelését is. Ismerősei szerint Bence jókedélyű, a bulizást sohasem megvető, azonban hiperérzékeny lelkű fiatalember, akinek korábban is akadtak kisebb összetűzései, verekedései.
Facebook-oldala szintén arról árulkodik, hogy rendezett körülmények között élő, sokra hivatott fiatal, rengeteg ismerőssel és szerető barátnővel az oldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.