Tragédia a Victor Hugo utcában: Kizuhant a negyedikről a spanyoltanárnő

Tragédia a Victor Hugo utcában: Kizuhant a negyedikről a spanyoltanárnő

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 13. 05:20
V. Zs. 

Csendes, visszahúzódó és kedves hölgynek ismerték a Visegrádi utcai társasház lakói Andreát, aki tegnap kora reggel kizuhant otthona erkélyéről vagy kilépőjéről a budapesti Újlipótvárosban. A nő la­kása a Victor Hugo utcára nézett, oda esett ki valamikor öt és hat óra között. Délelőtt még látszottak a helyszínelés nyomai egy parkoló autó mellett.

– Épp a kukákat húztam ki, amikor láttam, hogy történt valami. Utána tudtam meg, hogy a negyedik emeleten lakó nő esett vagy ugrott ki. Valaki azt mondta, hogy két sikolyt is hallott, egy kisebbet, utána pedig egy nagyobbat. Fogalmam sincs, mi történhetett vele – mondta a Borsnak a ház takarítója.

Andreáról keveset tudtak mondani a lakók. Egy aranyos cicával élt együtt, a szomszédokkal keveset társalgott. A szótlanság valószínűleg csak otthon volt rá igaz, ugyanis spanyolnyelvtanárként dolgozott egy budai, Széna tér melletti nyelviskolában.

– Aranyos, udvarias és mo­solygós hölgy volt, semmi jelét nem mutatta, hogy efféle szörnyűségre, tehát öngyilkosságra készülne. Már ha nem baleset történt – fogalmazott az egyik emeleti szomszédja. Hozzátette: túl sokan nem jártak Andreához, időnként egy nőt látott, illetve párszor egy férfi is megfordult nála. Utóbbiról a szomszéd úgy tudja, hogy egy magánkórházat reklámozó autóval vagy mentővel járt.

A közös képviselőt is sokkolta az eset. Ő ment be a lakásba a macskáért, amit a nő szülei vettek magukhoz. A rendőrség kizárta, hogy gyilkosság történt.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.